Kiderült, hogy minden második tüntető, akit őrizetbe vettek, bűnöző

Tüntetés a Parlament előtt 2018.12.12.
Vágólapra másolva!
Eddig is tudni lehetett, hogy a Budapestet feldúló provokátorok Soros emberei, és nagy arányban bűnözők. Most kiderült, hogy minden második előállított ember büntetett előéletű. Korábban kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt elítélt embert is őrizetbe vettek a fővárosi tüntetések után - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője szombaton az MTI-vel. Arról is beszámolt a szóvivő, hogy az előállítottak közül 11-en voltak már korábban is büntetve. A szerdai tüntetés után két külföldi állampolgárt: egy németet és egy belgát is előállítottak. A három nap alatt 15 rendőr sérült meg.
Vágólapra másolva!

Csécsi Soma, a BRKF szóvivője felidézte, hogy összesen 22 demonstrálót vettek őrizetbe.

Közöttük kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény, jármű önkényes elvétele, ittas járművezetés, garázdaság, csoportos garázdaság, lopás és rongálás miatt elítélt ember is található - sorolta a szóvivő.

Tüntetés a Parlament előtt 2018. 12. 12. Forrás: ORFK

Az előállítottak közül 11-en büntetett előéletűek.


Jelenleg senki nincs őrizetben - erősítette meg Csécsi Soma az MTI információját.

A rendőrség a szerdai demonstráció után 13, a csütörtökit követően négy embert vett őrizetbe, a pénteki után egyet sem.

A Központi Nyomozó Főügyészség a szerdai eseményeket követően további ötöt.

Tüntetés a Parlament előtt Forrás: ORFK

Összesen 57 embert állítottak elő: az első napon 35-öt, a másodikon 16-ot, míg legutóbb hatot. A szerdai tüntetést követően előállítottak közül ketten külföldiek: egy belga és egy német.

A 15 sérült rendőr közül kilencnek az első napon, ötnek a másodikon, egynek a harmadikon esett bántódása.

Ahogy a Fidesz közleménye írja:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!