Antal Tibor kórusvezető a tíz szánkó átadásakor elmondta: a Fölszállott a páva című tehetségkutató meghívására érkeztek Budapestre a Gyimesből, de hallva és követve a magyarországi eseményeket, egy embereként döntöttek úgy, hogy
pótolják az árva gyerekeknek szánt, megrongálódott szánkókat, hozzájárulva az ő ünnepükhöz is.
Latorcai János kiemelte: az elmúlt tíz nap alatt komoly károk érték az Országgyűlést, a karácsonyfát és az azt körülvevő szánkókat, amelyeket rászoruló gyerekeknek szántak.
Nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy az itt történt rombolás és pusztítás híre karácsonyi gondolatot szült a gyimesi kórus tagjaiban, s a szeretet jegyében pótolják a tönkretett vagy elvitt szánkókat.
Az Országgyűlés alelnöke hozzátette: reméli, hogy ennek a cselekedetnek az üzenete messze túl fog mutatni az országhatáron, s nemcsak a Kárpát-medencében, hanem az egész világ számára jelzi, hogy a magyar nép karácsonykor is a szeretetet látja és azt tartja követendőnek.
Mint ismeretes, a múlt héten lezajlott Kossuth téri tüntetések egyik napján ledöntötték az ország karácsonyfája körül lévő, és az árva gyermekeknek szánt szánkókat, többet elloptak, valamint volt olyan erőszakos tüntető, aki abban lelte boldogságát, hogy felgyújtott egyet közülük.
Ezen szánkók pótlására hoztak a gyimesiek tíz darab szánkót magukkal.