A magyar kormánynak a magyar emberek döntése a fontos

Vágólapra másolva!
Hollik István kormányszóvivő ma újságíróknak azzal kapcsolatban, hogy Manfred Weber, a Fideszt is tagjai között tudó Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője bocsánatkérésre szólította fel Orbán Viktort a Brüsszelt támadó plakátkampány miatt, azt mondta, hogy a magyar kormány minden kritikát szívesen meghallgat, de számukra a magyar emberek döntése fontosabb a pártfegyelemnél. A magyar emberek több alkalommal is úgy döntöttek, hogy meg kell védeni az európai keresztény kultúrát, és ezért meg kell állítani a migrációt. A magyaroknak joguk van megtudni, hogy a brüsszeli bürokrácia milyen bevándorláspárti terveket készít elő. "Ezért indítottuk el ezt a tájékoztatási akciót, ami az eredeti terveknek megfelelően a március 15-i héten zárul" – mondta.
Vágólapra másolva!