Kozma Ákost javasolja az alapvető jogok biztosának az államfő

Kozma Ákos
Budapest, 2010. július 22. A szavazás eredményének kihirdetése után a Független Rendészeti Panasztestület tagjává választott Kozma Ákos esküt tesz az Országgyűlés nyári rendkívüli ülésszakának utolsó ülésén, amelyen a parlament új házelnököt, alkotmánybírákat is választ, és dönt a kormány 29 pontos gazdasági akciótervéhez kapcsolódó pénzügyi törvénycsomagról. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Kozma Ákost, a Független Rendészeti Panasztestület elnökhelyettesét javasolja az alapvető jogok biztosának Áder János köztársasági elnök.
Vágólapra másolva!

A Kozma Ákos jelöléséről szóló dokumentum pénteken került fel a parlamenti honlapra.

A mellékelt önéletrajz szerint Kozma Ákos az ELTE jogi karán végzett, 1997-ben tett jogi szakvizsgát. 2010 óta a Független Rendészeti Panasztestület elnökhelyettese.

A Független Rendészeti Panasztestület tagjává választott Kozma Ákos esküt tesz az Országgyűlésben 2010. július 22-én. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Jogászi pályáját ügyvédként kezdte, 1996 és 2013 között egyetemi oktatóként is dolgozott, oktatott tantárgya az alkotmányjog volt.

1998 és 2002 között kormányzati tisztségeket töltött be:

  • az igazságügyi tárcánál miniszteri kabinetfőnök,
  • a Pénzügyminisztériumban főosztályvezető,
  • a Belügyminisztériumban az EU Integrációs Hivatal vezetője volt.

2001 és 2002 között a Közszolgálati Ellenőrzési Hivatalt vezette. A posztot 2013 szeptembere óta Székely László tölti be, aki az ELTE jogi kara polgári jogi tanszékének tanára.

Az alaptörvény szerint az alapvető jogok biztosát az Országgyűlés választja meg a képviselők kétharmadának szavazatával hat évre, és egyszer választható újra.

Az alapvető jogok biztosáról szóló törvény szerint az Országgyűlés az alapvető jogok biztosát

azok közül a kiemelkedő tudású elméleti vagy legalább tízévi szakmai gyakorlattal rendelkező jogászok közül választja meg,

akik harmincötödik életévüket betöltötték, és az alapvető jogokat érintő eljárások lefolytatásában, felügyeletében vagy tudományos elméletében jelentős tapasztalatokkal rendelkeznek.