Balog Zoltán: A Magyarország elleni támadások a nyugati elit tanácstalanságát mutatják

Vágólapra másolva!
A Magyarország elleni támadások a nyugati-európai balliberális elit tanácstalanságát mutatják - mondta Balog Zoltán miniszterelnöki biztos, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke kedden az MTI-nek Berlinben.
Vágólapra másolva!

Az egyik legtekintélyesebb német közhasznú alapítvány, a Körber Alapítvány (Körber Stiftung) "Fenyegetést jelent-e az erős vezetés a demokráciára - személyiség, hatalom és populizmus történelmi kontextusban" című pódiumbeszélgetésén Balog Zoltán a beszélgetés tapasztalatait értékelve kiemelte, hogy a balliberális szellemi elit a tekintélyelvű kormányzással és az idejétmúltnak gondolt nemzetállam visszatéréséről szóló "riogatással" próbálja leplezni tanácstalanságát. Meglátása szerint

"Ez részben nevetséges, részben pedig szomorú, hiszen éppen arról terelik el a figyelmet, amit ők rosszul csinálnak" - tette hozzá a korábbi emberi erőforrás miniszter, aki szerint ezt mutatja a brit európai uniós (EU-) tagság megszüntetése (Brexit) is. "Ez nem a brit választók állítólagos ostobaságának tulajdonítható, hanem éppen annak, hogy az EU jelenlegi vezetése nem képes tudomásul venni a nemzetállamok igényeit, és nem képes olyan módon irányítani az EU-t, hogy ne történjenek ilyen súlyos balesetek és veszteségek" - mondta Balog Zoltán. A politikus egyúttal aláhúzta, amit a nyugat-európai elit visszatérésnek tekint "a ma már nem időszerű nemzetállamhoz, azt mi úgy tekintjük, hogy megpróbáljuk a 21. században, a posztmodern világban újradefiniálni, hogy miként lehet képviselni egy nemzeti közösség érdekeit" - mondta Balog Zoltán.