Deutsch Tamás: Hatalmas győzelem a magyar polgároknak az uniós csúcs

Fidesz tisztújító kongresszusa, BOK Sportcsarnok, 2019.09.29.
Deutsch Tamás
Vágólapra másolva!
A magyar polgárok hatalmas győzelmeként és a hazai baloldali, liberális politikusok súlyos vereségeként értékelte Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője a legutóbbi EU-csúcs eredményét csütörtökön.
Vágólapra másolva!

- fogalmazott a kormánypárti politikus, aki az Orbán Viktor által kiharcolt 3 milliárd eurós uniós támogatásra utalt.

"Azokat a manővereket is sikerült visszaverni, amelyek célja, hogy Magyarországot hamis politikai vádakra építve megbüntessék, és létrejöjjön egy olyan, zsarolásra épülő mechanizmus, amelynek eredményeként az országnak járó források felhasználásáról nem a demokratikusan megválasztott szervei dönthetnének" - tette hozzá.

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője szerint hatalmas sikert hozott a magyar polgárok a legutóbbi uniós csúcs Fotó: Csudai Sándor - Origo

A fideszes politikus hangsúlyozta, a döntés értelmében szétvált a jogállamiság és az unió pénzügyi értékeinek védelme és ennek Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök nyilatkozatai sem mondanak ellent.

A hazai ellenzék a súlyos vereségből sem tanult - jelentette ki -, ugyanazzal az elánnal küzdenek a céljukért; szándékuk, hogy a magyarok érdekeivel szemben saját hatalmi érdekeiket képviseljék.

A jelentős részben általuk gyártott és terjesztett valótlanságokra alapozva, kettős mércét alkalmazva kívánták elérni az elmúlt egy évben, hogy Magyarországot politikai alapon pénzügyileg és jogilag is megbüntessék - mondta Deutsch Tamás. Szerinte abból indulnak ki, hogy nekik annál jobb, minél rosszabb a magyar embereknek, mert ha kevesebb forrás érkezik, azzal a kormány gyengül. Eközben az ellenzék maga is tudja, hogy 2022 után sem fog kormányozni, hiszen arra az időszakra is csökkentették volna az érkező támogatást - értékelt.

Orbán Viktor miniszterelnök tárgyalásainak eredményéről szólva közölte: a regionális fejlesztéseket segítő kohéziós forrásból a tervezettnél 3 milliárd euróval magasabb összeg, 21 milliárd euró érkezik Magyarországra 2021 és 2027 között.

Ugyanígy a korábban tervezettnél 3 milliárd euróval többet, 10 milliárd eurót hívhat le az ország a Next Generation EU 750 milliárd eurós keretéből.

Magyarország soha annyi uniós forrást nem kapott, mint amennyi a következő hét évben érkezik - mondta.

Emlékeztetett az unió soros elnöki tisztségét betöltő Németország kancellárjának szavaira is, miszerint mind Magyarországgal, mind Lengyelországgal szemben az év végéig lezárulnak a 7-es cikk szerinti eljárások.

Kijelentette azt is, hogy

, amely meg akarja torpedózni a megállapodást. "Izmozással", "a küllők közé botot dugó magatartással" pedig a dél-európai országok minél gyorsabb megsegítését veszélyeztetik. Ostobaságnak nevezte, hogy a tagállamok kompromisszuma az európai érdekekkel ellentétes lenne.

Leszögezte: a történelmi megállapodással kapcsolatban az EP felelőssége, hogy minél gyorsabban ratifikálja azt, a Fidesz és a KDNP képviselői is ennek megfelelően járnak majd el.