Összevertek egy asszonyt, mert tiszteletlennek találták a gyerekét

A kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Garázdaság és könnyű testi sértés miatt emeltek vádat három nő ellen, akik egy borsodi településen felkerestek egy asszonyt az otthonában és ütni-verni kezdték, pedig valójában nem is vele, hanem a gyerekével volt problémájuk. Azt mondták, tiszteletlenül viselkedett az élelmiszerboltban.
Vágólapra másolva!

A három nő június közepén egy élelmiszerboltban találkozott a gyerekkel és az anyjával. Valamin

vitatkoznu kezdtek és úgy érezték, a gyerek tiszteletlen volt velük. Ettől olyan dühösek lettek, hogy az üzlet közepén üvöltözni és szidni kezdték az anyját,

majd másnap a három nő közül ketten elmentek az asszony lakásához. A nők folytatták a veszekedést, aztán egy idő után elmentek.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

Napközben mindhárman visszatértek a nő házához. Találkoztak vele az utcán. Hangosan szidták, majd

az egyikük kétszer hasba rúgta, míg társai karmolták, és ütötték-verték.

A nő végül megúszta könnyebb sérülésekkel, ami csak annak köszönhető, hogy rokonai időben közbeléptek.

A megtámadott áldozat kérte a három támadó megbüntetését. Az ügyészek a tárgyalás mellőzésével közmunka kiszabását javasolták nekik.