Bíróság elé állítják a koszovói drogcsempészt

Vágólapra másolva!
Vádat emeltek egy Ausztriában élő koszovói férfi ellen, aki idén március elején 15 kiló drogot próbált Bécsbe csempészni Magyarországon keresztül.
Vágólapra másolva!

A férfi február 27-én Bécsből utazott Koszovóba, majd onnan március 10-én indult vissza a család közös autójával. Mielőtt azonban elindult, ismeretlen társai 9

csomagban közel 15 kiló kannabiszt rejtettek el az autó csomagtartójában, a pótkereket fedő lemez alatt.

A férfi március 10-én este jelentkezett belépésre Szerbia irányából Magyarországra Röszkénél. Az útlevél ellenőrzést követően átvizsgálták az autót, melynek során

megtalálták, majd lefoglalták a pótkrerék rekeszébe rejtett drogokat, melyet a férfi Ausztriába akart vinni.

Mint kiderült, a férfit

az osztrák bíróság kábítószer-kereskedelem előkészítése miatt már korábban börtönbüntetésre ítélte.

Az ügyészség kábítószer birtoklása miatt vádat emelt ellene.