Hintóval elszabadult lovak okoztak balesetet Keszthelyen

megvadult lovak
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Egy négyesfogat elszabadult lovai okoztak balesetet szombat délután Keszthelyen - közölte a rendőrség honlapján vasárnap a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
Vágólapra másolva!

Takács Tivadar szóvivő elmondta: egy feldíszített négyesfogat egyik lova a Bercsényi és Rózsa utca kereszteződésénél megbotlott és elesett, ezért a párjával együtt a hajtó kikötötte őket.

A másik két ló ezt követően bokrosodott meg, és a hajtóval együtt a hintóval vágtázni kezdtek Balatonszentgyörgy irányába.

Illusztráció. Forrás: YOUTUBE

A hajtó igyekezett megállítani az állatokat, de azok a vágta során nekiütköztek a fogattal egy út szélén parkoló autónak.

Az ütközés után még csaknem másfél kilométert vágtáztak, mire a hajtó a város határában egy kukoricaföldre irányítva meg tudta állítani a megbokrosodott állatokat.

A balesetben nem sérült meg senki.