Fidesz: A gyöngyöspatai iskolaperben a jog nem találkozott az igazsággal

Gyöngyöspata, iskolaügy, iskola
Gyöngyöspata, 2020. január 21. A gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskola 2020. január 21-én. A Debreceni Ítélőtábla másodfokú ítélete a roma családoknak százmillió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a tankerületet és az önkormányzatot szegregáció miatt. Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője az ezen a napon tartott helyi sajtótájékoztatóján elmondta: az ügyben közvetlenül az érintett családokkal kell folytatni a kártérítésről kezdeményezett egyeztetést, mert az ügyben pert kezdeményező alapítvány "eljátszotta hitelét", miután eszközként használja pártfogoltjait anyagi haszonszerzés és saját politikai céljainak elérése érdekében. Mindezek figyelembevételével is folytatni kell a megkezdett egyeztetéseket a pénzbeni kártérítés mellőzése, illetve az azt helyettesítő személyre szabott oktatási lehetőségek elfogadása és biztosítása érdekében. MTI/Komka Péter
Vágólapra másolva!
A gyöngyöspatai iskolaperben született bírósági ítéletekben a jog nem találkozott az igazsággal - jelentette ki Horváth László miniszterelnöki megbízott pénteki sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

A térség fideszes képviselője úgy fogalmazott, az igazsággal nem lehet vitába szállni, de a jogon lehet és kell is változtatni, ha az szembe megy az igazsággal.

- indokolta meg Horváth László, miért nyújtott be a helyzet tisztázásával kapcsolatos törvényjavaslatot. A politikus leszögezte, hogy innentől kezdve

  • nem történhet meg, hogy Soros-szervezetek szegregáció ürügyén, cigány embereket felhasználva, pénzszerző akciókat indítanak, felrúgják a társadalmi békét és településeket sodornak a csőd szélére;
  • nem részesülhetnek pénzjutalomban azok, akik több száz vagy akár több ezer órát hiányoztak az iskolából;
  • nem részesülhetnek pénzjutalomban azok, akik erőszakosan félelemben tartották és bántalmazták a környezetükben élőket.
A gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskola Forrás: MTI/Komka Péter

A politikus elmondta, csütörtökön törvénymódosító javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, amelyben azt kezdeményezte, hogy

a jövőben a hasonló iskolai perekben a bíróság ne ítélhessen meg pénzbeni kártérítést.

"Ha valakit az oktatásban ért hátrány, akkor ezt a hátrányt oktatással és képzéssel kell orvosolni" - mondta Horváth László, hozzátéve, a jognak találkoznia kell az igazsággal.

"A jog nem találkozott az igazsággal"

A kormánypártok indoklása szerint a törvényjavaslat benyújtására azért volt szükség, mert a bíróság több zűrös múltú személynek ítélt kártérítést. Horváth László arról számolt be, hogy egy erőszakos bűncselekményeket elkövető apa a rossz tartási körülményekre hivatkozva milliókra perelte az államot, a fia pedig a szegregált oktatás indokával négymillió forintra tartott igényt. Ennek több mint a felét meg is ítélte neki a bíróság.