Visszacsempészték a magáról meztelen pornóképeket küldözgető politikusukat Gyurcsányék

Vágólapra másolva!
Több mint egy évvel ezelőtt mondott le parlamenti helyéről Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) korábbi szóvivője, miután meztelen képek jelentek meg róla. A baloldali politikus botránya ellenére most visszatért, szerda este az ATV esti adásában kapott szereplési lehetőséget. Úgy látszik, Gyurcsány Ferencéknek minden belefér. 
Vágólapra másolva!

Szerda este "A nap híre című" műsorban egy igazi meglepetésvendég bukkant fel: Gréczy Zsolt, a DK volt sajtósa.

Mint ismert, 2019 decemberében a baloldali politikus azért mondott le képviselői mandátumáról és a pártszóvivőségről, mert a médiában kompromittáló képek jelentek meg róla. Országgyűlési képviselőhöz méltatlan módon olyan fotókat készített magáról, amelyeken meztelenül, önkielégítés közben látható. Miután a felvételek nyilvánosságra kerültek, Gréczy távozni kényszerült a politika élvonalából.

A jelek szerint csak átmenetileg, hiszen tegnap élő adásban tért vissza. A műsorban egyébként Barna Zsuzsával, a DK-közeli Nyugati Fény munkatársával és Magyar György baloldali jogásszal beszélgetett. Nagy meglepetés nincs benne: Gréczy társaival folyamatosan támadta a kormányt és a jobboldali sajtót.

Visszatért botránya után Forrás: Facebook

Voltak előjelei visszatérésének, hiszen tavaly szeptemberben feltűnt a DK videójában, amint Iványi Gáborral, az Oltalom Karitatív Egyesülettel bevásárlókocsit tologat és ételadagokat emelget. Arról nem is beszélve, hogy Ferencvárosban a baloldali képviselők be akarták csempészni az újonnan megalakuló médiacég felügyelőbizottságába. Tervük azonban végül elbukott.