Több ezer arcpajzs segíti ezentúl a kormányablakokban a szájról olvasást

arcpajzs
Budapest, 2021. január 27. Ügyintéző arcpajzsban dolgozik a videóalapú Kontakt jelnyelvi szolgáltatás segítségével a Nyugati téri kormányablakban 2021. január 27-én. A kormányablakokban ezentúl arcpajzsot viselhetnek az ügyintézők, így könnyítve meg a kommunikációt a siket és nagyothalló ügyfelekkel. Emellett 301 kormányablakban és a kormányablakbuszokban már rendelkezésére áll a videóalapú Kontakt jelnyelvi szolgáltatás is. MTI/Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
A kormányablakokban ezentúl arcpajzsot viselhetnek az ügyintézők, így könnyítve meg a kommunikációt a siket és nagyothalló ügyfelekkel - jelentette be Domokos Péter, a Miniszterelnökség kormányablakokért felelős miniszteri biztosa szerdán Budapesten.
Vágólapra másolva!

A Nyugati téri kormányablakban tartott sajtótájékoztatón Domokos Péter elmondta: Magyarországon 305 kormányablak van, ezekben tavaly a koronavírus-járvány ellenére is 10,6 millió ügyféltalálkozás történt, 8 perces átlagos időtartammal. Szeretnék a legmagasabb szinten tartani az ügyféltalálkozások minőségét, ezért kiemelten figyelik az ügyfelek visszajelzéseit - fűzte hozzá.

Domokos Péter, a Miniszterelnökség kormányablakokért felelős miniszteri biztosa a Nyugati téri kormányablakban tartott sajtótájékoztatón 2021. január 27-én. Forrás: MTI/Mohai Balázs

Felidézte, hogy a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (Sinosz) jelezte, hogy a koronavírus-járvány miatti kötelező maszkviselés nehézséget okoz a siketeknek és nagyothallóknak, mert nem teszi lehetővé az ügyintéző szájáról olvasást.

Ezért háromezer arcpajzsot szereztek be az ügyintézőknek, hogy megkönnyítsék a kommunikációt

- tette hozzá. Emellett 301 kormányablakban, és a kormányablakbuszokban rendelkezésre áll a Kontakt jelnyelvi szolgáltatás is, ami szintén megkönnyíti az ügyintézést.

Domokos Péter kiemelte: nagy hangsúlyt helyeznek a kormányablakok akadálymentesítésére, valamennyi kormányablak 99 százalékban akadálymentes, taktilis burkolattal, vezeték nélküli kapcsolatot biztosító indukciós hurokkal és hangostérkép-felolvasással rendelkezik. Sok energiát fordítottak arra is, hogy a kormányablakok és a kormányablakokban a fotófülkék kerekesszékkel is megközelíthetők legyenek.

Ügyintéző arcpajzsban dolgozik a videóalapú Kontakt jelnyelvi szolgáltatás segítségével a Nyugati téri kormányablakban 2021. január 27-én. Forrás: MTI/Mohai Balázs

Kósa Ádám (Fidesz-KDNP) európai parlamenti képviselő, a Sinosz elnöke arról beszélt, hogy a 2011-es népszámlálás szerint 8570 siket és csaknem 60 ezer nagyothalló él Magyarországon. Mivel

a maszkviselés megnehezíti a kommunikációt, ezért örülnek, hogy megvalósulhat az akadálymentes ügyintézés a kormányablakokban.

A Kontakt szolgáltatás lényege, hogy a regisztrált siket és nagyothalló ügyfelek munkanapokon 8 és 20 óra között bármikor jelnyelvi távtolmácsolást vehetnek igénybe egy tablet vagy PC és élő internetkapcsolat segítségével.

Kósa Ádám elmondta: az elmúlt 7 évben több mint kétezren regisztráltak a Kontakt szolgáltatásra, havi szinten 3-5 ezer hívást fogad a rendszer, ami a koronavírus-járvány alatt havi 6-7 ezerre nőtt. Hozzátette, a Kontakt szolgáltatás korábban csak a Sinosz tagjainak volt elérhető, de a kormány támogatásával - tekintettel arra, hogy a járvány alatt sokszor volt szükség a személyes találkozások mellőzésére - megnyitották azt minden siket és nagyothalló számára.

A kormányablakban be is mutatták azt, hogy a hallássérült ügyfelek hogyan tudnak ügyet intézni:

az ügyintéző az átlátszó arcpajzsot viseli, így az ügyfél tud a szájáról olvasni,

emellett pedig a tableten bejelentkező jelnyelvi tolmács segítségével is tud kommunikálni az ügyintézővel.