Az egészségügyi szakdolgozók jelentik a magyar egészségügy lelkét és szívét - videó

KÁSLER Miklós
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.
Vágólapra másolva!
Az egészségügyi szakdolgozók nap mint nap szent szolgálatot teljesítenek - közölte az emberi erőforrások minisztere a közösségi oldalán pénteken a magyar ápolók napján.
Vágólapra másolva!

Kásler Miklós videóbejegyzésében elmondta, hogy

hetedik esztendeje ünnepeljük ezen a napon, Kossuth Zsuzsanna születésnapján a magyar ápolók napját.

Kossuth Lajos húgáról feljegyezték, hogy az 1848-49-es szabadságharc idején a tábori kórházak főápolónőjeként anyai gyengédséggel ápolta a sebesült katonákat és gondozta a rászorulókat - tette hozzá a miniszter.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Forrás: MTI/Máthé Zoltán

- hívta fel a figyelmet Kásler Miklós, aki közölte:

folytatódnak az ágazati béremelések, így jövőre már egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja keresni a 2016 előtti fizetésének.

Ennek a gondoskodásnak az elsődleges célja az, hogy az egészségügyi szakdolgozók és családjuk számára olyan anyagi, szellemi és erkölcsi hátteret biztosítsanak, amely lehetővé teszi, hogy munkájukat tudásuk és hitük szerint a legmegfelelőbb módon, valamint a legkorszerűbb eszközökkel végezhessék - mondta a miniszter a közösségi oldalán.

A tárcavezető elmondta: az ápolói hivatás megbecsülését szolgálja az is, hogy az ápolói pályára készülő fiatalokat havi 40 ezer forintos ápolói ösztöndíjjal támogatják, és javítják az ápolók lakhatási körülményeit is, megújulnak országszerte a nővérszállók, illetve újak épülnek.

- mondta Kásler Miklós. A miniszter bízik benne, hogy ezeknek a programoknak a segítségével ki tudnak teljesedni választott hivatásukban.