Szijjártó Péter: Manfred Weber szégyellje magát!

Vágólapra másolva!
Manfred Weber az Európai Parlament legnagyobb frakcióját vezeti. Európában naponta emberek ezrei halnak meg és emberek tízezrei fertőződnek meg a koronavírus miatt. Az európai embereknek oltásra és lélegeztetőgépekre van szükségük: ezek mentenek ugyanis életet. Ebben a válsághelyzetben az Európai Parlament legnagyobb frakciójának vezetője mivel töltötte munkaidejét? Nos, a legsikeresebb EPP-tagpárt eltávolítását szervezte, és az ehhez szükséges bürokratikus trükkökön agyalt - írta közösségimédia-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!

Itt az ideje, hogy feltegyük a kérdést: az Európai Parlament legnagyobb frakciójának havonta sok ezer eurót kereső vezetője hány munkaórát töltött oltóanyagok beszerzésével vagy bármi mással, ami az európai emberek életének, egészségének, munkahelyének megvédéséhez szükséges? - írta, majd így folytatta: A választ mindannyian el tudjuk képzelni.

Manfred Weber szégyellje magát!

Bejegyzését azzal zárta: Jó, hogy végre nem tartozunk olyan frakcióhoz, amit egy ilyen ember vezet.