Gyerekekről készült pornográf felvételeket tárolt otthon egy férfi

Vágólapra másolva!
2 év alatt több ezer gyermekpornográf képet és videót töltött le az internetről az a 35 éves férfi, aki ellen most vádat emeltek. Bevallása szerint ezek közül többet ő is megosztott másokkal.
Vágólapra másolva!

A Hatvanhoz közeli faluban élő szakmunkás férfi 2018 és 2020 között 3357 olyan pornográf képet és videót töltött le az internetről, amiken

pucér gyerekek voltak, gyakran erotikus pozícióban.

Ezeket különféle elektronikai eszközökön tárolta. A férfi bevallása szerint először párkereséssel próbálkozott az interneten,

közben talált rá olyan oldalakra és chatszobákra, ahol más felhasználóktól megszerezte a felvételeket. Néhány fotót ő is elküldött másoknak.

Az ügyészség tizennyolcadik életévét be nem töltött személyekről pornográf felvétel tartásával, illetve hozzáférhetővé tételével elkövetett gyermekpornográfia bűntettével vádolja a férfit. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje felfüggesztett börtönbüntetésre, szabjon ki pénzbüntetést, tiltsa el minden olyan foglalkozástól, ahol gyerekekkel foglalkozhatna, valamint fizettesse ki vele az 1 millió forintos bűnügyi költséget.