Kínai nőket futtatott több budapesti bordélyházban egy kínai férfi

Vágólapra másolva!
Hónapokon keresztül üzemeltetett bordélyházakat Budapesten egy kínai férfi. A prostituáltak főleg kínai nők voltak, de magyar lányok is dolgoztak neki. A vendégeknek drogot is beszereztek.
Vágólapra másolva!

A kínai férfi korábban több bűncselekményt is elkövetett Magyarországon. Aztán
2015 októbere és 2016 augusztusa Budapesten, a helyszíneket folyamatosan váltogatva bordélyházakat üzemeltetett.

Elsősorban Magyarországon élő kínai férfiaknak, főleg kínai prostituáltakat közvetített ki. De a lányok között volt magyar is.

Egyikük a férfi társa volt, ő más lányok futtatásában is segített neki.

Többek között hirdetéseket tett fel a lányokról különböző internetes oldalakra, illetve a magyar kuncsaftok hívásait is ő fogadta.

De ő szedte a kínai nőktől az úgynevezett alapdíjat, és kábítószert szerzett be a bordélyházban tartózkodóknak.

A banda harmadik tagja, egy kínai nő tolmácsolással, és bordélyházaknak alkalmas lakások felkutatását végezte.

A banda vezetőjét korábban prostitúció elősegítése és kábítószer-kereskedelem miatt

12 év fegyházra ítélték azzal, hogy semmilyen körülmények között nem szabadulhat korábban, és Magyarországról végleg kiutasították.


Egyik társát, a kínai nőt 1 év és 10 hónap, míg a magyar nőt egy év felfüggesztett börtönre ítélték.

Az ügyészség most indítványozta, hogy a férfi ne kapjon enyhébb ítéletet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!