Rabosították Vác szocialista alpolgármesterét

oltásellenes, baloldal, Országgyűlés, Tóth Bertalan
Budapest, 2021. március 22. Tóth Bertalan, az MSZP vezérszónoka felszólal a 2021-27. évi ciklus EU-s forrásainak felhasználásáról szóló vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. március 22-én. MTI/Kovács Attila
Vágólapra másolva!
A hírhedtté vált vecsési ügy után újabb Pest megyei településeken, Vácott és Érden hullhat le a lepel a fiktív MSZP-s számlagyárakról és azok működtetőiről. A Magyar Hírlap értesülései szerint Kiss Zsoltot, Vác szocialista alpolgármesterét sikkasztással gyanúsították meg és rabosították. Kiss az MSZP Pest megyei szervezetének irodavezetőjeként alapszervezeti elnökök nevére, fiktív módon, ellátmány kifizetésére számlákat állított ki, és azokat hamis aláírásokkal látta el. Ezzel a módszerrel vélhetően fekete pénzeket próbáltak tisztára mosni a pártban.
Vágólapra másolva!

Kiss Zsoltot, Vác szocialista alpolgármesterét sikkasztással gyanúsították meg és rabosították. A feljelentőtől, Bóth Jánostól, Vác egykori polgármesterétől és volt szocialista országgyűlési képviselőtől a lap úgy tudja, hogy az alapszervezeti elnökök semmilyen ellátmányt nem kaptak, Kiss Zsolttól nem vettek át semmit.

Az ügy úgy derült ki, hogy a számlatömbök a Jókai utcai pártszékházból történő 2016-os költözéskor kipotyogtak a páncélszekrényből; a jelenlévők így értesültek arról, hogy ők papíron ellátmányt kaptak.

Kiss Zsoltnak nagy hátszele volt a pártban, ugyanis azóta meghalt sógora, Szabó Imre miniszter volt a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányokban, és volt a Pest megyei közgyűlés elnöke is. Kissből így lehetett irodavezető a pártban.

Tóth Bertalan egyelőre hallgat a legújabb szoci botrányról Forrás: MTI/Kovács Attila

A váci képviselő-testületbe úgy jutott be, hogy Tóth Bertalan 2019-ben feloszlatta a váci alapszervezetet, amely a baloldali összefogásban Bóth Jánost jelölte alpolgármesternek, ám Tóthék a feloszlatás után Kiss Zsoltot választották. Bóth tájékoztatta a pártelnököt a számlabotrányról, a pártelnök azonban fütyült erre.

A Magyar Hírlap kérdéseivel megkereste Tóth Bertalant, az MSZP társelnökét és Molnár Zsolt pártigazgatót; arról érdeklődtek, hogy felfüggesztették-e már Kiss Zsolt párttagságát, ahogyan arról az alapszabály rendelkezik a büntetőeljárás időtartama alatt. Arra is rákérdeztek, hogy a sikkasztási ügyben indítanak-e fegyelmi, illetve belső vizsgálatot a pártban.

Kérdéseikre azonban még nem kaptak választ.