Közel 40 kiló amfetaminnal bukott le két díler

Vágólapra másolva!
Vádat emelhetnek két férfival szemben, akik tavaly év elején egy Pest megyei lakásban állítottak elő, és csomagoltak drogokat, majd egy autó csomagtartójába pakolták a majdnem 40 kiló amfetamint. Tetten érték őket a rendőrök. Elfogásuk óta bűnügyi felügyelet alatt állnak. 
Vágólapra másolva!

A két férfi egy autó csomagtartójába

közel 40 kiló amfetamint rejtett, de még mielőtt elindultak volna, a rendőrök tetten érték őket.

Az autóval együtt

lefoglalták a félkilós adagokra osztott, közel 97 millió forint értékű amfetamint.

Aztán átkutatták a házat és más helyszíneket is, ahonnan

még öt kiló amfetamint, kábítószer előállításához használt szereket, mobiltelefonokat, több százezer forintot és egy luxusautót is foglaltak le.

A budapesti rendőrök

a 44 éves T. Gábort és társát, a 48 éves S. Szabolcsot kábítószer-kereskedelem miatt hallgatták ki. Mindkét férfit őrizetbe vették, bűnügyi felügyelet alatt állnak.

A rendőrök most zárták le a nyomozást az ügyben, amelynek az iratait átküldték az ügyészségnek - írja a Police.hu.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!