Kocsis Máté: A népszavazás célja a szülőkre bízni gyermekeik nevelését

Vágólapra másolva!
A népszavazás célja az, ami a gyermekvédelmi törvényé is volt: az, hogy a szülők kizárólagos joga legyen eldönteni, hogyan nevelik a saját gyermekeiket - közölte az Országgyűlés keddi, a népszavazást elrendelő döntését követően Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.
Vágólapra másolva!

Kocsis Máté hozzátette, egyúttal szeretnék megvédeni a gyermekeket az életkoruknak nem megfelelő tartalmaktól, például a "mostanában civil szervezetek által népszerűsített foglalkozásoktól" vagy a nemátalakító műtétek népszerűsítésétől, amelyek a fejlődésüket befolyásolják.

Kocsis Máté emlékeztetett, hogy

a Ház által elfogadott határozatban négy kérdés szerepel.

Kiemelte, hogy a baloldal sem a szavazáson, sem az azt megelőző vitában nem vett részt. Hozzátette: ez nem előzmények nélküli, mert a baloldal a gyermekvédelmi törvény elfogadásakor Magyarországon és Brüsszelben is komoly támadást indított a gyermekvédelmi intézkedések ellen. A Fidesz azt gondolja, az a leghelyesebb, ha az emberek népszavazáson döntik el a vitát - összegzett.

Közölte, a gyermekvédelmi népszavazás várhatóan a jövő év első felében le is zajlik, az államfő várhatóan januárban dönt az időpontról. Kérdésre válaszolva jelezte, hogy a Parlament korábbi - ellenzéki kezdeményezésre született - döntése értelmében a referendumot az országgyűlési választással egy időben is meg lehet tartani. Az államfő dönt a kérdésben, de az alapjogi akadály elhárult - fogalmazott Kocsis Máté.