Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés kedden elrendelte a kormány által a gyermekvédelmi törvény elfogadása után kezdeményezett népszavazást. Az erről szóló határozat szavazásán a kormánypárti képviselők mellett csak néhány független képviselő vett részt, a baloldali frakciók nem szavaztak. A parlament a kérdésekről egyenként szavazott. Sorrendben a következő szavazati arányok alakultak ki: első kérdést 123 igen szavazat, egy tartózkodás, a másodikat 124 igen szavazat, egy tartózkodás, a harmadikat 125 igen szavazat, míg a negyedik kérdést 125 igen szavazat, egy tartózkodás mellett fogadták el. A részletekről itt olvashatnak.
Vágólapra másolva!