Nyolcmillió forintot loptak el szkafanderben egy békéscsabai házból

fehér szkafanderbe öltözött tolvaj, rendőrség
fehér szkafanderekbe öltöztek a tolvajok, hogy ne lehessen őket az arcukról felismerni
Vágólapra másolva!
A békéscsabai rendőrök a képen látható, fehér szkafanderben lévő tolvajokat keresnek. Az ügyben 400 ezer forint nyomravezetői díjat tűztek ki. 
Vágólapra másolva!

2021. október 12-én 5 óra 15 perc körüli időben betörtek a békéscsabai Kastély utcában egy házba,

ahonnan 8 millió forintot loptak el.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 400 ezer forint díjat tűzött ki annak, aki

Azoknak a jelentkezését is várják, akik felismerik a felvételeken látható két embert így, fehér szkafanderben. Ahogy írják, bejelentést lehet tenni személyesen vagy telefonon a Békéscsabai Rendőrkapitányságon.

Emellett a 112-es segélyhívón és a „Telefontanú" 06 80/555-111-es számán is a nap 24 órájában fogadják a hívásokat. Mindkét telefonszám díjmentesen hívható.