Tisztességtelen volt egy országos ingatlanközvetítő szerződése

bíróság, bíró, kalapács, pult, ítélet, illusztráció
illusztráció
Vágólapra másolva!
Magánszemélyek kezdeményezésére indított pert a Heves Megyei Főügyészség közjogi szakága ott a polgári bíróság előtt egy ingatlanközvítető ellen. Az ügyfelek első és másodfokon is megnyerték a pert. 
Vágólapra másolva!

A kezdeményező házaspár több szerződést kötött ingatlan értékesítésére

egy országos franchise rendszerű hálózat tagjaként működő ingatlanközvetítő vállalkozással.

A cég előre, blankettaként megfogalmazott „megállapodás" és „megállapodás kizárólagosságról" megnevezésű nyomtatványai azonban olyan, a szerződő felek között előre nem tárgyalt szerződési feltételeket tartalmaztak,

melyek közül többet a Polgári Törvénykönyv tisztességtelenek minősít azért,

mert az ilyen tartalmú általános szerződési feltételek sértik a vállalkozás szolgáltatásait igénybe vevő személyek – vagyis a fogyasztók – jogait. A blankettában az ingatlanközvetítő kizárta annak lehetőségét, hogy az ingatlanértékesítéssel őt megbízó fogyasztók, egy előre meghatározott szűk kör kivételével,

a megbízás időszakában másnak adhassák el a házukat, mint akit számukra kiközvetített.

Ez a rendelkezés semmibe vette az alapvető tulajdonosi jogokat, emellett a jóhiszeműség és a tisztesség általános törvényi követelményébe ütközött. Az ügyészek szerint az a feltétel is tisztességtelen volt, amely a hosszú hónapokra megkötött megbízási szerződés felmondási jogát kizárta a megbízók számára.

Az ingatlanközvetítő ezek mellett

a megbízási időszak leteltét követő nem kevesebb, mint három évig igényt tartott a kikötött sikerdíjra

akkor, ha az ingatlant a megbízók egy bizonyos összeghatár felett ekkor adták el olyan személynek, akit a cég korábban kiközvetített számukra. Többek között ezen feltételeket találta tisztességtelennek az Egri Törvényszék a benyújtott ügyészi kereset alapján, ezért az alperessel szerződő valamennyi ügyfélre kiterjedő hatállyal megállapította ezek semmisségből fakadó érvénytelenségét,

és az ingatlanközvetítőt ennek megfelelő tartalmú közlemény közzétételére kötelezte.

A pervesztes cég fellebbezett, de a bíróság másodfokon is az ügyészségnek adott igazat.

Az ügyben nemrég a Kúria mondta ki a végső szót, amivel pont került a hosszas, de a fogyasztói jogok védelme szempontjából eredményesen lezárult eljárás végére.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!