Orbán Viktor: A gazdaságélénkítés, a védekezés és a gyermekvédelem 2022 három fő témája

ORBÁN Viktor
Budapest, 2021. december 21. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Karmelita kolostorban 2021. december 21-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Vágólapra másolva!
Magyarország nem fogja megváltoztatni a határvédelem rendjét és nem fog beengedni senkit - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a Karmelita kolostorban az év utolsó Kormányinfóján. Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy a magyar Alkotmánybíróság teljesen világossá tette: mindegy, hogy mit döntött az Európai Bíróság, Magyarországnak meg kell védenie a határait. Elmondta, a döntés után a kormány megvizsgálta a lehetőségeit, és úgy döntött, "semmit sem fogunk tenni annak érdekében, hogy megváltozzon a határvédelem rendje, vagyis fenntartjuk pontosan azt a rendet, amit eddig is működtettünk, akkor is, ha az Európai Bíróság arra szólított fel bennünket, hogy változtassuk meg. Nem fogjuk megváltoztatni, és nem fogunk beengedni senkit". Brüsszelben olyan kormányt akarnak, amely nem okoz problémát azzal, hogy kiáll a nemzeti érdekekért - tette hozzá. 
Vágólapra másolva!

- közölte a miniszterelnök kedden Budapesten, a Karmelita kolostorban az év utolsó Kormányinfóján. Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatóján azt mondta, a harmadik oltásokat nézve ismét Magyarország a leggyorsabb: Magyarországon a népesség 32 százaléka kapott ilyen oltást, míg az uniós átlag 21,5 százalék.

A kormányfő úgy értékelt:

Hozzátette: 2021-ben már nem volt eszköztelen a koronavírus-járvány elleni védekezés, mivel a világ tudóstársadalma kifejlesztette a vírus elleni oltást. Orbán Viktor együttérzését fejezte ki azoknak, "akik családjában életek vesztek el", és azok felé is, akik most is betegeskednek, majd mielőbbi gyógyulást kívánt nekik.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Karmelita kolostorban, 2021. december 21-én Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Orbán Viktor: Ezt el kell kerülni

A kormányfő azt mondta, hogy szeretné elkerülni a koronavírus elleni oltás kötelezővé tételét. Orbán Viktor - kulcskérdésnek nevezve a harmadik, megerősítő oltást - arról beszélt, hogy "kézenfekvő lenne a kötelező oltás elrendelése", mint arról szó van más országokban, de a magyar kulturális közeg, néplélek ezzel szemben még nagyobb ellenállást fejtene ki.

- jelentette ki a miniszterelnök.

Oltásalapú védekezés

A gazdaságélénkítést, a koronavírus-járvány elleni védekezést és a gyermekvédelmi népszavazást nevezte meg a 2022-es év három legfontosabb témájának Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő megjegyezte, korábban nem ismert gazdaságpolitikai intézkedéseket, "komoly kísérleteket" is tesz a kormány, ilyen a 25 év alattiak szja-mentessége. Hozzátette:

folytatni kell a járvány elleni védekezést, amely oltásalapú marad.

Közölte: jelenleg csak Pfizer-vakcinából 2,4 milliónál több adag áll rendelkezésre, a kormány rendel 2 millió, gyerekoltásra alkalmas dózist is. Mivel a hétvégi uniós csúcson az Európai Bizottság azt közölte, hogy az omikron-variánshoz újfajta vakcinára lesz szükség, ebből is rendel 9,5 millió adagot a kormány; ezek a jövő év második felében és 2023-ban érkeznek, a szállítmányban 1,5 millió adag gyermekek oltásához szükséges vakcina lesz. Volt, van és lesz elegendő vakcina Magyarországon - hangsúlyozta Orbán Viktor.

Vakcinaalapú védekezést folytat Magyarország Forrás: MTI/Vajda János

A gyermekvédelmi népszavazás kapcsán a miniszterelnök elmondta,

- jelentette ki, jelezve, hogy a bevándorlás témájához hasonlóan ez ügyben is népszavazáson nyilváníthatják ki véleményüket a magyarok.

Zöld energia lehet a nukleáris energia

Orbán Viktor miniszterelnök a nukleáris energia zöld energiaként való besorolását és a gázból nyert energia átmeneti fenntarthatóságának elfogadását várja az Európai Bizottságtól. A kormányfő közölte: az Európai Tanács csütörtöki ülésén a résztvevők az éjszakába nyúló vitán az energiaárakról nem tudtak megegyezni. Ugyanakkor azt várja, hogy az ottani vita során is nyilvánvalóvá vált elsöprő többség véleményének megfelelő bizottsági előterjesztés kerül nyilvánosságra még az év végéig.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: "az atomenergiát ellenzők nincsenek annyian, hogy blokkoló kisebbséget tudnának létrehozni".

Ezért azt várja, hogy még az év végéig egyértelmű európai álláspont születik arról a bizottság részéről, hogy a nukleáris energia nélkül a klímavédelem nem valósítható meg, ezért a nukleáris energiát a fenntartható, zöld energiák közé sorolják, valamint hogy a Bizottság kimondja azt is, hogy a gázból nyert energia átmenetileg fenntarthatónak fogadható el.

Marad a jelenlegi határvédelmi rendszer

Magyarország nem fogja megváltoztatni a határvédelem rendjét, és nem fog beengedni senkit - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy a magyar Alkotmánybíróság teljesen világossá tette: mindegy, hogy mit döntött az Európai Bíróság, Magyarországnak meg kell védenie a határait.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (k), mellette Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (b) és Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára (j) a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Karmelita kolostorban, 2021. december 21-én Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Elmondta, a döntés után a kormány megvizsgálta a lehetőségeit, és úgy döntött, "semmit sem fogunk tenni annak érdekében, hogy megváltozzon a határvédelem rendje, vagyis fenntartjuk pontosan azt a rendet, amit eddig is működtettünk, akkor is, ha az Európai Bíróság arra szólított fel bennünket, hogy változtassuk meg. Nem fogjuk megváltoztatni, és nem fogunk beengedni senkit".

Az Ab döntését a kormányfő úgy értékelte: "a bennszülötteket, a bennszülöttek kulturális szövetét alapjogi védelemben részesítette Magyarországon az Alkotmánybíróság".

Marad a magyar határvédelem Forrás: Magyarország Kormánya

Novák Katalin lehet a köztársasági elnök

Novák Katalin jelenlegi családokért felelős tárca nélküli minisztert jelöli köztársasági elnöknek a Fidesz - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök. Áder János jelenlegi köztársasági elnök második államfői mandátuma 2022. május 10-én jár le. Az alaptörvény értelmében másodszor nem választható újra.

A miniszterelnök sajnálatát fejezte ki, hogy a magyar alkotmányos rend csak két hivatali ciklust enged az államfőnek, majd arról beszélt: negyven országgyűlési képviselőnek kell ajánlást tennie az új államfő személyére.

A Fidesz pártelnöksége a kérdést megvitatta, és javaslatát hivatalosan már meg is tette

- közölte Orbán Viktor.

Mélyül a vita hazánk és Brüsszel között

Kérdésre válaszolva a miniszterelnök hangsúlyozta: a harmadik oltás a kulcskérdés, mindegy, milyen vakcinával végzik azt, ezért arra kérnek mindenkit, hogy vegye fel az emlékeztető oltást. Szerinte kézenfekvő lenne a kötelező oltás bevezetése, ám a magyar lélek ezt nem szeretni, így a meggyőzés hatásosabb ebben az ügyben, mint a kényszer. – A kórházaink kapacitása fantasztikus, orvosaink, ápolóink kiváló munkát végeznek, a magyar egészségügy kezelni tudja az újabb hullámot is – hangsúlyozta.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Karmelita kolostorban, 2021. december 21-én Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Orbán Viktor kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy a magyarokon úgy lehet segíteni, ha növeljük a béreket és a nyugdíjakat. Mélyen tart a vita Brüsszel és Magyarország között a gyermekvédelmi törvény kapcsán, sem a gyermekvédelmi, sem az oktatási törvényt nem változtatjuk meg – tette egyértelművé.

Amíg fideszes többség van a Parlamentben, addig az Országgyűlés épületét nem adjuk el

- mondta egy másik kérdésre Orbán Viktor.

A kerítésnek nincs alternatívája

Érdekes közjáték volt, amikor a BBC tudósítója azt hitte, amikor Orbán arról beszélt, hogy nincs kolbászból a kerítés, az a határvédelemre vonatkozott. Miután a kormányfő angolul elmagyarázta, a magyar mondás értelmét megerősítette: a kerítésnek nincsen alternatívája. Hangsúlyozta:

csak idén több mint százezer illegális bevándorlót állított meg a magyar kerítés, amivel nemcsak hazánkat, hanem Európát is megvédtük.

Ha megnézi a történelmet, ez a magyarok küldetése – jegyezte meg Orbán Viktor.

Szerinte az uniós főáramlat egy ideologikus szemüvegen keresztül nézi a migrációt, ami egy legitim álláspont, de ezzel mi nem értünk egyet. – Brüsszel olyan szabályokat akar elérni, amik teljesen idegenek a realitásoktól, mi nem fogunk változtatni az álláspontunkon – tette egyértelművé a kormányfő.

Amikor a vírus felütötte a fejét, akkor annyit láttunk, hogy a legrosszabbra kell felkészülni – mondta a lélegeztetőgépekről a miniszterelnök. A háborús logika szerint készült a kormány a vírus elleni védekezésre – árulta el a miniszterelnök. A kormány intézkedései állandóak, béremelések, nyugdíjemelés és 13. havi nyugdíj – sorolta Orbán Viktor.

Magyarország támogatja Ukrajna függetlenségét Forrás: 123rf.com

Támogatjuk Ukrajna függetlenségét

Az ukrán helyzetről Orbán Viktor elmondta: két igazodási pont van az ügyben, első a V4-ek és azon belül Lengyelország, a másik az EU-s miniszterelnökök tanácsának álláspontja. Az Unió semmilyen biztatást nem adott Ukrajnának a NATO-tagsággal kapcsolatban – tette hozzá. Mint mondta, jó a kapcsolat az orosz vezetéssel, ugyanakkor a magyar kormány támogatja Ukrajna függetlenségét. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy

„A főnök mindig a legerősebb koalíciós párt elnöke"

- mondta kérdésre a miniszerelnök. A főnök mindig a legerősebb koalíciós párt elnöke – mondta el egy Márki-Zay Péterről szóló kérdésre válaszolva a miniszterelnök. Orbán felidézte, ő maga is vezetett négypárti koalíció által támogatott kormányt. – Irreleváns a jelölt személye addig, amíg tudjuk, hogy ki a főnök – tette hozzá.

– A Fidesz frakciója mindig kiadja az ügyészségnek a képviselőt, ha gyanúsítják – válaszolta egy újabb Völner Pálra vonatkozó kérdésre Orbán Viktor.

A költségvetési biztonság a legfontosabb

Nem jó a lapjárásom a nemzetközi politikában, mert a barátaim külföldön vereségeket szenvedtek – mondta egy arra vonatkozó kérdésre Orbán Viktor, hogy kért-e már találkozót az új német kancellártól. A kormányfő felidézte, hogy Angela Merkellel is sikerült jó viszonyt fenntartaniuk tizenegy éven keresztül. Hol kerék, hol talp – idézte Csurka Istvánt a miniszterelnök.

Az ország költségvetési biztonsága a legfontosabb

- mondta Orbán Viktor arról, hogy el kellett halasztani a budapesti repülőtér visszavásárlását. Mind az MVM, mind a Mátrai Erőmű veszteségeit pótolni kell a magas energiaárak miatt - mondta kérdésre Orbán Viktor.

Egyre nagyobb az érdeklődés Magyarország iránt

Magyarország egy geopolitikai szempontból fontos ország, ezért érthető, hogy érdeklődés van ennek a területnek az ügyei iránt - mondta Orbán Viktor az Origo azon kérdésére, hogy egy nyilvánosságra került hangfelvételen Bajnai Gordon egy bizalmasa azt mondja Szabó Tímea baloldali képviselőről, hogy külföldön képezték ki, a CIA-nak dolgozott.

A titkosszolgálati érdeklődés megnőtt hazánk iránt, mert a magyar modell is érdekli a külföldi szereplőket

- tette hozzá. Nem akarunk ebbe az új hidegháborús rendszerbe beilleszkedni, vegyesen használjuk az eszközöket - mondta a kormányfő.

A Szabó Tímeáról szóló hangfelvételről kérdeztük a kormányfőt Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ezt kell elfogadtatni Brüsszellel

Orbán Viktor az Origo azon kérdésre, hogyan alakulhatnak a német kapcsolatok, azt mondta, hogy egyelőre nem történt konkrét kapcsolatfelvétel. Mindenképpen meg kell akadályozni, hogy a németek szankciókkal sújtsák a Boszniai Szerb Köztársaságot.

Orbán Viktor megismételte, hogy a Nyugat-Balkánon stabilitás kell, és ez nem megy a szerbek és Bosznia-Hercegovina nélkül. A szerb nemzet a Balkán kulcsa.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (k), mellette Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (b) és Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára (j) a Kormányinfó sajtótájékoztatón, a Karmelita kolostorban, 2021. december 21-én Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Senkinek nem jó ez a helyzet, ami a déli határon alakult ki migrációs helyzetben - mondta az Origo kérdésére.

A jogszabályoknak egységesnek kell lenniük - mondta az Origo azon kérdésére Orbán Viktor, hogy Karácsony Gergelynek a kiszivárgott hangfelvételeket követően le kell-e mondania.

Orbán Viktor: Ez egy szabotázs

Az EU-nak nincs jogalapja, hogy megakadályozza, hogy a helyreállítási alapból pénzt vegyünk fel - mondta kérdésre válaszolva a miniszterelnök. Ez egy hitel, és ezért minden tagállam felelősséget vállal a hitelért. Az egész eljárás az Unió egységével szembeni teljes szabotázs - tette hozzá. Rövidlátó, pártpolitikai befolyás alatt álló bizottsági döntésről van szó ebben az esetben - mondta a kormányfő.

1,4 milliárd euró utalás érkezett Brüsszelből Magyarországra az utolsó negyedévben, tehát a többi program rendeben zajlik. Mindez azt mutatja, hogy az RFF esetében politikai akcióról van szó, hogy ne a mostani kormány legyen hatalmon. Orbán Viktor Junckert nevezte a legnagyobb bűnösnek abban, hogy az Európai Bizottság politikai testület lett, és mindezt az egész európai architechtúrát lerombolják.

Ezt a vírust karanténnal nem lehet megfogni, csak oltással - mondta egy másik kérdésre Orbán Viktor. Január végétől harmadik oltáshoz kötik a védettségi igazolványokat, ha a helyzet romlik - tette hozzá.

Nem Ausztriát követjük mindenben a járványügyi védekezésben Forrás: Anadolu Agency via AFP/2021 Anadolu Agency/Askin Kiyagan

- mondta egy másik kérdésre a kormányfő. Orbán Viktor elmondta, hogy nyugati szomszédunk esetében oltásalapú és zárásalapú védekezés zajlik. Orbán Viktor kérdésre azt mondta, hogy a harmadik oltás az omikron-variáns ellen is jó. A hatékonyság tekintetében egyelőre nincs konszenzus"

– tette hozzá. Az omikron-variáns esetében az esetek számossága, de nem a súlyossága lehet a jellemző.

Orbán Viktor egy másik kérdésre azt mondta, hogy az RFF esetében nagyobb átláthatóságot szeretne a magyar fél, mint a Bizottság. A kormányfő arról is beszélt, hogy az ügyészség esetében nem jutottak megállapodásra, és Magyarország nem is akar változtatni, mert az ügyészség alkotmányos helyén nem kívánnak változtatni. Felidézte, hogy Németországban az ügyészség az igazságügyi miniszter irányítása alatt van. Ezt a gyakorlatot nem akarjuk átvenni.

Gyermekvédelmi népszavazás: négy kérdés marad

Több fontos kérdésben jó lenne, ha alkotmányos védelem lenne, de a választások előtt ez nem lenne ízléses, ha megtörténne - mondta egy másik kérdésre Orbán Viktor. Szólt arról is, hogy nem csapják hozzá az Alkotmánybíróság által jóváhagyott ötödik kérdést a Parlament által jóváhagyott korábbi négy kérdéshez a gyermekvédelmi népszavazás ügyében, mert abból csak probléma lenne.

- mondta Orbán Viktor Márki-Zay Péter és Bige László kapcsolatáról.

A baloldalon üzletemberek csinálnak politikát Forrás: JOHN THYS / AFP / MTI/Balázs Attila

Orbán Viktor a Márki-Zay Péter különféle kijelentéseivel kapcsolatos kérdésre azt mondta, ilyet még nem látott a szakmában, és nem tudja elhelyezni azokat abban a koordináta-rendszerben, amiben ő gondolkozik.

- mondta egy másik kérdésre a kormányfő. Orbán Viktor szerint mindez nagyon jelentős kockázattal jár, és mi azt szeretnénk, ha békén hagynának minket.