Halálosan megfenyegettek egy szentesi főrendőrt a közösségi médiában

rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Egy szentesi férfi a helyi rendőrkapitányság egyik vezető beosztású tisztjét életveszélyesen megfenyegette a közösségi médiában, amiért vádat emelt ellene a Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a férfi tavaly nyáron, június 29-én, az egyik közösségi média felületen írt bejegyzésében azzal fenyegette meg a rendőrtisztet, és annak fiát, hogy ha a testvérével szembeni nyomozásban a bíróság marasztaló ítéletet hoz,

akkor élve eltemeti őket.

A két kiszemelt áldozat másnap a férfi felelősségre vonása iránt magánindítványt terjesztett elő.

A járási ügyészség a visszaeső elkövetőt hivatalos személy sérelmére elkövetett zaklatással vádolja és 50 nap elzárást javasolt neki arra az esetre, ha az előkészítő ülésen beismeri a bűnősségét. Az ügyben a Hódmezővásárhelyi Járásbíróságon fognak dönteni.