Tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre, és letörte a félsorompót egy nő

illusztráció, sorompó, vonat, sín, közlekedés ,barrier
Vágólapra másolva!
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, aki tilos jelzés és lecsukott félsorompó ellenére a vasúti sínekre hajtott.
Vágólapra másolva!

A nő 2021. október 28-ján dél körül, gyerekével az anyóülésen Csongrádról Szentes felé közlekedett autóval egy mellékúton. A vasúti átjáróhoz közeledve látta, hogy balról jobbra érkezik egy vonat, de a szemből sütő nap, illetve a figyelmetlensége miatt

nekihajtott a tilos jelzés miatt lezárt félsorompónak, amit letört.

A balesetben senki nem sérült meg. A nő a balesetről értesítette a rendőröket, kiérkezésükig a helyszínen maradt.

A kép illusztráció Forrás: shutterstock

A nő a sorompó letörésével a vasúti társaságnak

250.000 forint kárt okozott, emellett a KRESZ szabályok megszegésével veszélyeztette a vasúti közlekedés biztonságát, és ezzel mások életét, testi épségét is.

Az ügyészség a nő ellen közlekedés biztonsága elleni vétséggel vádolja, bűnösségéről a szegedi bíróság fog dönteni.