Három halőr csapott le két orvhalászra Ácsnál

Vágólapra másolva!
Felfüggesztett börtön várhat arra a két férfira, akik jogtalanul, és tiltott halászati eszközzel fogtak halakat a Dunán több százezres értékben.
Vágólapra másolva!

A két férfi július 21-én, este 10-kor autóval mentek ki az Ács mellett, a Duna árterében lévő halászati területre. Egy kölcsönkapott motoros gumicsónakkal kimentek a megáradt Dunára, ahol az 50 méteres

nyakzó hálót a vízre tették, majd később jogtalanul kifogtak vele halakat, melyeket csónakkal a partra húztak. Összesen 4 szürke harcsát, 2 dévér-keszeget és 3 karika keszeget fogtak, amelyek összértéke 202.730 forint.

Forrás: Ügyészség

A két férfit három halőr tetten érte.

Amikor visszaérkeztek a partra, kiszálltak a csónakból, és a hálóban lévő halakat cipelve elindultak a kocsihoz, a halőrök feltartóztatták őket a rendőrök kiérkezéséig.

Az általuk használt nyakzó háló tiltott halfogási eszköznek minősül.

Az ügyészség felfüggesztett börtön kiszabását, illetve a lefoglalt nyakzó háló elkobzását javasolta.