Szivárványos pónikat festettek az autósok örömükben az aszfaltra - így látta a 444

Vágólapra másolva!
Apáti Bence írása a 350 résztvevős tüntetésről.
Vágólapra másolva!

Hétfő reggel nagyjából 350 ember zárta le órákra a Margit hidat.

Egy kétmilliós nagyvároshoz képest ez a 350 ember bántóan kevés.

De egy százezres vidéki város viszonylatában is ugyanerre a megállapításra jutnánk.

350 ember még egy NB 2-es focimeccsen is vérciki.

Az meg, hogy a méretükhöz képest milyen károkat okoztak?

Ebbe talán jobb, ha bele sem megyünk.

Bár az is kétségtelen, hogy a Karácsony Gergelyhez és autósellenes intézkedéseihez szokott budapesti autósok kis túlzással talán észre sem vették, hogy pár futóbolond hétfő reggel elfoglalta a Margit hidat, majd nagyjából 150 küldetéstudatos futár elindult a szokásos térfoglalós ténfergést is megvalósítani.

A budapesti autós ma is dugóban állt és holnap is abban fog vesztegelni.

De azért alapvetően az, hogy hétfő reggel párszáz - tényleg párszáz - tüntető megpróbálja megbénítani a fővárost, nem túl szívderítő dolog.

És ugyan a 444 megpróbálhatja - meg is próbálta - úgy beállítani, mintha minden autós végtelenül boldog lett volna attól, hogy órákat áll a dugóban és szivárványos pónikat festett volna az aszfaltra örömében, hogy nem tud idejében eljutni a munkahelyére, de aki látta az élő közvetítéseket, az nagyon nem ezt tapasztalta.

Boldog, a tüntetőket ünneplő autósok helyett felháborodott, a demonstrálókkal veszekedő sofőröket lehetett látni, ami amúgy teljesen érthető, hiszen amikor az emberek azt tapasztalják, hogy egy zéró társadalmi támogatottsággal rendelkező csoportocska cseszi szét a hétfőjét, akkor bizony el tud szakadni az a bizonyos cérna.

Ha már kis csoportocska és zeró társadalmi támogatottságú ténfergés:

Soros úr újságíró aktivistái három (!!) riporterrel képviseltették magukat az eseményen, ez praktikusan azt jelentette, hogy az Olimpia parknál, amikor nagyjából 30 főre apadt az úgynevezett tömeg, 10 emberre jutott egy 444-es sajtómunkás.

10 emberre egy 444-es.

De mondom, a tüntetők előtte sem voltak sokkal többen, hiszen már a Margit híd lezárására is mindössze 300 embert tudtak összegereblyézni, aztán később, amikor a futárok elindultak a Deák térre, még tovább fogyatkoztak a tüncizők.

Jó, ha 150 ember maradt.

Ennyien barmolták szét többszázezer ember napját.

A 444 viszont három riporter segítségével tüzelte az olvasóikat.

Úgy, mintha valami többmilliós tömeg követelte volna a kormányváltást.

Pedig csak egy maroknyi, a teljesen jogosan türelmetlen autósokat kutyázó, Fidesz-bérencező belpesti libsi csinálta a felfordulást.

Az egyre komikusabbá váló lezárásosdi egyébként magukat a résztvevőket is egyre frusztráltabbá tette, a közvetítések során azt lehetett látni, hogy a maroknyi tüntető roppant elégedetlen a megjelentek számával.

Teljesen világos, hogy a KATA átalakítása nem háborította fel az országot, sőt.

Inkább azt lehet tapasztalni, hogy a magyarok többségét inkább az borította ki, hogy egyrészt a cégek a járulékok befizetését úgy próbáltak megspórolni, hogy egyéni vállalkozóként foglalkoztatták a dolgozóikat - ugye kedves Wolt és Foodpanda? -, másrészt, hogy a katások egy jelentős része úgy adózott ötvenezer forintot, hogy simán megkereste a havi egy millát.

Ja, majd elfelejtettem!

A magam részéről mindkét ételszállító céget egy életre elfelejtettem.