Hollik István: Magyarország repülőrajtot vehet a gazdaság újraindulásakor

Hollik István interjú
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Vágólapra másolva!
Magyarország repülőrajtot vehet az európai gazdaság újraindulásakor, hiszen itt van válságkezelési tudás, a külföldi beruházások pedig továbbra is áramlanak az országba. Erről beszélt a Fidesz kommunikációs igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Vágólapra másolva!

A politikus kifejtette,

minden magyar büszke lehet arra, hogy az az állam, az a nemzet, amelyhez tartozik, már több mint ezer éve fennáll és a történelem viharain keresztül is meg tudott maradni.

- fogalmazott, majd kiemelte, jelenleg a háborús infláció nemcsak egész Európát, hanem az egész világot sújtja, például az Egyesült Államokban sok évtizede nem látott fogyasztói áremelkedés van.

- tette hozzá Hollik István.

Úgy vélte, ugyanakkor van lehetőség arra, hogy Magyarország lokális kivétel lehessen, kemény, határozott, gyorsreagálású kormányzati munkával és összefogással a lehető legnagyobb mértékben megvédhetik a magyar embereket a válság negatív hatásaitól, és amikor vége lesz a háborúnak, és az európai gazdaság újraindulhat, Magyarország "repülőrajtot" vehet. Ebben van gyakorlati tapasztalata Magyarországnak és a Fidesz-KDNP-kormánynak is, hiszen ezt tették a Covid-válság idején - tette hozzá.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója egy korábbi interjúban Fotó: Hirling Bálint - Origo

Hollik István szerint Magyarország azért lehet lokális kivétel, mert megvan hozzá minden adottsága, itt van válságkezelési tudás, a külföldi beruházások pedig továbbra is áramlanak Magyarországra, hiszen versenyképes a gazdasági környezet, kedvező az adózási rendszer, a magyar emberek pedig "tudnak és akarnak dolgozni".

Ha ide tudnak vonzani további beruházásokat, akkor az európai gazdaság megindulásakor Magyarország ebből a válságból is megerősödve jöhet ki - jelentette ki.

Hangsúlyozta, hogy minél hamarabb békére van szükség, mert a háború és az elhibázott szankciós lépések okozzák és súlyosbítják a válságot, ami komoly energiaellátási problémákhoz fog vezetni egész Európában.

- mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Arról is beszélt, hogy a kormánynak vannak stratégiai célkitűzései, amelyekhez még a legnehezebb időkben is ragaszkodni fog.

Ennek része az, hogy a rezsicsökkentést meg kell őrizni, ugyanis "tudjuk 2010 előttről, hogy milyen az, amikor a magyar családok bevételének egy jó részét a rezsire kellett fordítania, mert olyan magas volt az energiaár" - fogalmazott. A politikus közölte, azt sem engedik, hogy a válság megrengesse a családtámogatási rendszert. Azt is tudják, hogy ebben a helyzetben a legkiszolgáltatottabbak az idősek, a nyugdíjasok, ezért őket segíteni kell, biztonságot, kiszámíthatóságot kell adni nekik - mondta. Hozzátette, politikájuk lényege a családtámogatás, a rezsicsökkentés, a munkahelyek védelme, a nyugdíjasok támogatása, és ebből nem engednek a legnehezebb válság idején sem.