Meg akarták tartani a sok pénzt, nem volt jó ötlet

Vágólapra másolva!
Véletlenül került egy szeghalmi párhoz egy pénztárca az egyik lottózóban. Visszavitték ugyan oda, ahonnan elhozták, de előtte a pénz nagy részét kivették. Elfogták őket a rendőrök. 
Vágólapra másolva!

Tegnap délután egy szeghalmi lottózóban egy férfi a pulton felejtette a tárcáját. Az ott dolgozó nő úgy emlékezett, hogy az egyik ismerőse hagyta ott. Felhívta telefonon, hogy menjen vissza érte. A nő az élettársát küldte a pénzért, aki átvette és elvitte annak ellenére, hogy tudta, hogy semmi közük hozzá. 140 ezer forintot találtak benne,

amiből 120 ezret kivettek,

majd visszavitték a lottózóba azzal, hogy nem az övék.

Forrás: Police.hu

Ahogy visszakerült a tulajdonosához, kiderült, hogy a pénzt kilopták belőle. A szeghalmi rendőrök

kopogtattak az élettársak lakásnak ajtaján, majd átkutattak mindent. A pénz egy részét megtalálták náluk, lefoglalták és visszaadták a tulajdonosnak.

A nő és a férfi ellen is eljárás indult - írja a Police.hu.