Mint a filmekben, csak most nem happy end lett a vége - már felszállt volna a repülőre, amikor elfogták

Rendőri készültség, ellenőrzés, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, rendőrség, Ferihegy, illusztráció
Vágólapra másolva!
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren lévő egyik üzlet vezetője szólt kedden az ott járőröző rendőröknek, hogy egy utas több nagyon drága parfümöt ellopott a boltjából. A rendőrök a kamerarendszer felvételein, a személyleírás alapján néhány perc alatt azonosították az utast, és meg is találták az egyik légitársaság éppen akkor induló járatának utasgyűjtő területén.
Vágólapra másolva!

A nőnek így nem tudott felszállni a repülőre, a beszállító kapunál, a bejelentéstől számított 10 percen belül elfogták.

A külföldi nőtől több mint félmillió forint értékben került elő az üzletből ellopott parfüm, cigaretta, étel és kozmetikai cikk.

Kihallgatásán mindent beismert, lopás miatt indult ellene eljárás.