Tűzijáték miatt gyulladt ki egy tízemeletes ház Miskolcon, menekítették az embereket

tűz, tűzeset, kerepesi út, budapest, főtaxi, kerepesi, 8. kerület, tűzoltó, katasztrófavédelem, illusztráció
Vágólapra másolva!
Tűz ütött ki egy miskolci tízemeletes panelház egyik harmadik emeleti lakásában szilveszter este, a tüzet tűzijáték okozhatta; az épületet negyven lakónak kellett elhagynia - közölte honlapján a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint a tűzoltók rövid időn belül megfékezték a lángokat, majd átvizsgálták a házat, és átszellőztették a füsttel teli lakásokat.

Senki sem sérült meg, azonban negyven lakónak kellett átmenetileg elhagynia otthonát.

Többen a helyszínre irányított melegedőbuszban várták meg, míg eloltották a tüzet, majd visszatérhettek lakásukba.