Az egyik budapesti sztárorvos egzotikus nyaralásból, a másik síelésből ért haza, amikor a rendőrök elfogták

Vágólapra másolva!
A hétvégén őrizetbe vett két férfi mindegyike külföldről jött éppen haza, amikor a nyomozók elfogták őket. Mindketten ahhoz a bűnszervezethez tartoznak, amelyik gyógyászati segédeszközök után járó állami támogatásokat vett fel jogosulatlanul. Mint az az egyre szélesedő ügy nyomozása során kiderült, a gyógycipőkön túl különböző portézisekkel kapcsolatban is történtek visszaélések.
Vágólapra másolva!

A rendőrség tavaly ősszel indult költségvetési csalás ügyében a hét közben 17 ember, a hétvégén még két embert fogtak el. Egyiküket akkor, amikor egzotikus nyaralása után gépe landolt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A másik orvost síeléséből hazatérve lakásán várták a rendőrök.

Gyanúsítotti kihallgatásuk után mindkettőjüket bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

A náluk tartott kutatások során számítógépeket, illetve különböző dokumentumokat foglaltak le.

Forrás: Police.hu

Ezen túl lefoglalták nagyértékű autóikat,

Forrás: Police.hu
Forrás: Police.hu

valamint ingatlanjaikat, és zárolták folyószámláikat, összesen 100 millió forint értékben.

A tavaly őszi és téli elfogásokkal együtt már 28 embert gyanúsítanak, 14 embert le is tartóztattak.

A szervezetben mindenkinek megvolt a maga szerepe.

Az orvosok írták fel a vényeket, többségében olyan emberek adatait felhasználva, akik erről nem is tudtak.

A beteglistákat – amiket általában különböző szociális intézményektől és idősek otthonától szereztek be – a cégek alkalmazottai küldték el nekik. A cégek a termékeket ugyan legyártották, de többségében nem megfelelő minőségben, és a vényeket benyújtva igényelték vissza a NEAK-tól az állami támogatások összegét.

Forrás: Police.hu

Olyan eset is számtalanszor elfordult, hogy egy páciens nevére mind a két lábra felírták a gyógycipőt, pedig az általában csak egy lábra lett volna indokolt.

Forrás: Police.hu

Az államtól így kicsalt összességében több-százmillió forinttal közvetve az embereket károsították meg, tekintve, hogy a gyógyításra szánt erőforrásokat csapolták meg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!