Súlyos baleset történt Gyulán

baleset
A baleset helyszínén készült fotó
Vágólapra másolva!
Most zárta le a rendőrség annak a balesetnek a vizsgálatát, amely tavaly ősszel történt Gyula külvárosában. A vétkes férfi nem is látta a másik autót, mert annyira figyelte a navigációt.
Vágólapra másolva!

2022. november 6-én 11 óra 30 perckor egy Gyula külterületén lévő kereszteződésben összeütközött két autó. Az egyik kocsi a 44-es főút Gyulát elkerülő szakaszán haladt és elsőbbsége volt, miközben a másik autós behajtott a kereszteződésbe pont akkor, amikor az első kocsit vezető nő is odaért.

Az ütközésben a nő súlyosan megsérült, a másik autó vezetője könnyű sérülést szenvedett.

a baleset helyszínén készült fotó Forrás: police.hu

A kihallgatása során a balesetet okozó budapesti sofőr azzal védekezett, hogy először járt a környéken és navigációt használt. Bár igyekezett figyelni és meg is állt a kereszteződés előtt, mégis megtörtént. Mindkét sofőr úgy fogalmazott, pillanatok alatt ütköztek, a budapest férfi még az autót sem látta, aminek nekiment, csak a csattanásra lett figyelmes.

A nő olyan súlyosan megsérült, hogy azóta "felfordult az élete" és sok nehézsége adódott.

A Gyulai Rendőrkapitányság a budapesti férfi ellen közúti baleset gondatlan okozása miatt indított eljárást. A nyomozást lezárták a rendőrök az ügyben, amelynek az iratait március 13-án elküldték az ügyészeknek.