A baloldal legfőbb célja a család összezúzása

Vágólapra másolva!
A baloldali ideológia célja, hogy "összezúzza a családot", de Magyarországon fellépnek ez ellen a gonosz erő ellen, és "harcolnak a gyermekek lelkéért" - jelentette ki Rick Santorum volt pennsylvaniai szenátor pénteken a budapesti CPAC-konferencia zárónapján. Az amerikai konzervatív vezetők, akik ma elfutnak a harc elől, sokat tanulhatnának Magyarországtól - tette hozzá.
Vágólapra másolva!

A marxizmus a hidegháború végén kulturális marxizmussá alakult, ami az értékek szempontjából "a halál kultúráját" jelenti - közölte a Szlovén Demokrata Párt elnöke, korábbi szlovén miniszterelnök pénteken a CPAC (Konzervatív Politikai Akció Konferencia) Magyarország tanácskozáson, Budapesten. Janez Jansa azt mondta,

Hozzátette: ezek a szervezetek szándékosan gyengítik vagy el is pusztítják a képviseleti demokráciát.

A nyugati civilizációt nem egy másik, fejlettebb kultúra igyekszik aláásni, nem a civilizációk összecsapásának vagyunk tanúi, hanem "a halál kultúrája barbár támadásnak" - hangsúlyozta Janez Jansa.

A baloldali ideológia célja, hogy "összezúzza a családot", de Magyarországon fellépnek ez ellen a gonosz erő ellen, és "harcolnak a gyermekek lelkéért" - jelentette ki Rick Santorum volt pennsylvaniai szenátor pénteken a budapesti CPAC-konferencia zárónapján.

- mondta a politikus a rendezvény Több gyermek, kevesebb háború című szekciójában.

Pénteken folytatódott a CPAC Forrás: Origo

Szalay-Bobrovniczky: Nem látszik a háború vége

A hont fegyverrel és helyes nemzeti politikával kell védenünk - mondta a honvédelmi miniszter pénteken, a Conservative Political Action Conference (CPAC) Hungary elnevezésű kétnapos fórum második napján. Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett rá:

- jelentette ki. Hozzátette: az ő feladata az, hogy ha mégis harcra kerülne sor, "jól felfegyverezve, jól kiképezve, bátran és elszántan, ahogy a magyar történelem során mindig, ismét helytálljunk és megvédjük a hazánkat".

A miniszter beszélt az ukrajnai háborúról is, kiemelve, hogy nem látszik a háború vége. Emlékeztetett rá: Magyarország álláspontja a kezdetek óta világos, tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség. Kiemelte: a béketárgyalások valók arra, és nem a fegyveres küzdelem, hogy a béke feltételeit meghatározzák. "Mi magyarok saját történelmünk tragikus csapásaiból tudjuk, hogy a katonai frontvonalak nem mindig egyeznek a béketárgyalások során elért fontvonalakkal" - jegyezte meg.

Lázár: Ez Magyarország három legfőbb problémája

Abban teljes egsetértés van, hogy a háború kitörése egy új világrendet, vagy éppen világrendetlenséget hoz el - mondta Lázár János a CPAC-en az Origónak. Az a kérdés, hogy a konzervatív-szuverenista erők készek lesznek-e szövetséget kötni. Nekünk magyaroknak három fő problémánk van: az egyik, hogy nem vagyunk elég nagyok területileg, nem vagyunk elég erősek katonailag, és nem vagyunk elég erősek gazdaságilag. Lázár szerint ezért szükséges, hogy szövetségesek keressünk, meg kell erősíteni a hadseregünket, és még több befektetés kell Magyarországra.

A miniszter arról is beszélt, hogy a családtámogatások terén is erős közös pontot találhatunk amerikai barátainkkal.

A liberális hálózat már nemcsak globális, hanem immár lokális is, képes egy kisváros konzervatív közösségébe is beépülni - jelentette ki az építési és közlekedési miniszter pénteken a CPAC Magyarország konferencián. Lázár János az Alapjogokért Központ által szervezett Együtt erő vagyunk! című rendezvény második napján azt mondta, a magyar szuverenitás ellen a tavalyi országgyűlési választásokon vívott "proxy háborúnak" az országos politikában, sőt a magyar külpolitikában húzódó mellett egy vidéki frontvonala is volt.

Míg Orbán Viktor országosan győzte le a liberálisokat, ő helyben, Hódmezővásárhelyen bizonyult erősebbnek az egyesült - és "ma már tudottan dollármilliókkal pénzelt", pontosabban, illegálisan finanszírozott - baloldali ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjeként is induló Márki-Zay Péternél - emlékeztetett a politikus.