Karácsony pénzes embere a kései szocializmusban internacionalista kapcsolatokat épített Afrikába

KARÁCSONY Gergely; KUNHALMI Ágnes; NÉMETH Angéla; GYURCSÁNY Ferenc ÁLTALÁNOS KULCSSZÓ beszél ellenzék főpolgármester-jelölt kampányzáró rendezvény Közéleti személyiség foglalkozása polgármesterjelölt politikus politikusnő SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY vála
Budapest, 2019. október 12. Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, Németh Angéla újpalotai polgármesterjelölt és Kunhalmi Ágnes MSZP-s országgyűlési képviselő, választmány elnök (b-j) az ellenzék XV. kerületi kampányzáró rendezvényén 2019. október 12-én. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
19 részletben, nagyrészt euróban és fontban fizetett be több, mint félmilliárd forintot Karácsony Gergely kampányára párttársa, Perjés Gábor. De ki ez az ember, honnan jön, és hogyan mertek rábízni ennyi pénzt? Perjés úgynevezett külszolgálaton is volt Afrikában a kései szocializmusban, hogy aztán a posztszocializmusban Bajnaiék Wallisának egyik cégvezetőjeként folytassa. Perjés 2019-ben már százmilliós összeget kezelt, természetesen Karácsony akkori kampányával kapcsolatban - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A késő nyolcvanas években, a szocializmus végóráiban egy osztrák kapcsolatokkal rendelkező importvállalat, a CONTREX munkatársa volt Karácsony Gergely pénztárnoka, Perjés Gábor. Karácsony párttársa ezt megelőzően, a nyolcvanas évek első felében Afrikában, egész pontosan Angolában és Mozambikban ápolta az „internacionalista kapcsolatokat" – a Népszabadság egy róla is szóló cikkét idézi a lap –, a TESCO maputói irodáját vezette.

„Bölcsész és külkereskedelmi végzettséggel rendelkezem, angolul és portugálul is jól beszélek, korábban pedig több gépjármű-kereskedelmi cégben töltöttem be vezető tisztséget" – mutatkozott be a II. kerület honlapján képviselőként Perjés, aki valamiért nem részletezte ezen életrajzában afrikai éveit. Érdemes megjegyezni, hogy Angola és Mozambik egykor egyaránt portugál gyarmat volt, így adódhat az említett nyelvtudás.

Perjés aztán 1987-től a CONTREX nevű cégnél folytatta pályafutását, Mitsubishi gépjárműveket importált Magyarországra. A Délmagyarország 1989. november 13-ai számában a mai botrány fényében pikáns kérdést kapott a riportertől: „Hogyan lesz ebből a schillingből forint?"

A ma már inkább euróval és fonttal bűvészkedő Perjés így válaszolt: „Durván 7,5-szeres forintszorzóval számolunk. Ebben akkor már benne van a külkereskedelmi jutalék és a vám is."

1991-ben „Mitsubishi-főnökként" nyilatkozott Perjés, ismét feltűnően sokat foglalkozva a pénzváltásokkal, ráadásul külön kitért arra, hogy egy idő után „már a valuta eredetét sem firtatták".

Ahogy fogalmazott: „A kereslet egyébként a magyar fizetőképes felvevőpiac kitűnő barométere. Míg éltek a magas vámok és csak valutáért lehetett autót eladni, elsősorban külszolgálatosok és diplomaták vették a Mitsubishiket. A nagy fordulat 1989-ben következett be, amikor lecsökkent a vám és már a valuta eredetét se firtatták".

A cég kezdeti időszakáról Perjés elmondta: „Az osztrák háttérrel és az Interagtól megörökölt jól felszerelt budapesti szervizzel indította meg a Contrex 1987-ben a Mitsubishi-kereskedést."

Miközben több, mint egymillió magyar maradt munka nélkül, Perjéséknek be is indult az üzlet.

A Békés Megyei Hírlapnak 1991-ben arról beszélt, hogy míg „1987—88-ban 60 gépkocsit forgalmaztak Magyarországon, addig '90-ben háromszázötven autó talált gazdára".

Perjés 1993-ban Nissant, 1994-ben Chryslert, 1996-ban viszont már Citroënt árult. Az alábbi képen miskolci Chrysler-szalonjuk megnyitásakor az SZDSZ-es polgármester, T. Asztalos Ildikó társaságában látható a Déli Hírlap 1994. október 11-ei felvételén, jobbról másodikként.

Szintén 1994 októberében amiatt panaszkodott az SZDSZ-közeli Magyar Hírlapnak, hogy az állami adminisztráció nem lép fel elég hatékonyan a „szürkeimport" és az ügyeskedők ellen.

1996. március 30-án ismét a Békés Megyei Hírlapban tűnt fel, ahol akkori munkaadója piaci terveiről is beszélt: „Perjés Gábor, a Citroën Hungária Kft. kereskedelmi igazgatója célkitűzéseikről is beszámolt. Rövid távon az új autók importjából származó magyarországi értékesítésben a piaci részesedés 2, hosszabb távon 3,5 százalékát tűzték ki."