Huszonkét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

vízimentők a Balatonon
vízimentők a Balatonon
Vágólapra másolva!
A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-a és 30-a között 10 esetben 22 embert mentettek ki a Balatonból.
Vágólapra másolva!

A hétvége folyamán a vízirendőrök az időnként viharosra élénkülő szélben elsodródott SUP-osokat, vízibicikliseket és kajakosokat, homokpadra futott vitorlás utasait, valamint több úszót segítettek ki szorult helyzetükből. A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy az elmúlt időszakban tapasztalható viharos, váltakozó időjárásban különösen fontos betartani a viharjelzési szabályokat,

figyelni egymásra, társainkra, gyermekeinkre, hiszen nagyon gyorsan kialakulhat egy veszélyhelyzet.

Fontos tudni, hogy elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel,

ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorláshajók kivételével).

vízimentők a Balatonon Forrás: Police.hu

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság tanácsai:

  • Aki nem tud úszni, az ne menjen be a természetes vizekbe, esetleg csak a parti sávban hűsítse magát!
  • Gyengén úszók csak a sekély vízben fürödjenek!
  • Soha ne távolodjanak el messze a parttól olyan eszközökkel, amelyek a használatával még csak most ismerkednek!
  • Kerüljék a vízibiciklikről, egyéb fürdő eszközökről történő hirtelen vízbeugrást, hiszen nem biztos, hogy tisztában vagyunk a vízmélységgel, valamint a vízhőmérséklet is hirtelen sokkhatással van a szervezetre!
  • Amennyiben nem biztosak saját úszni tudásukban és vízijárművekkel vízre mennek, mindenképpen használjanak mentőmellényt!
  • Lehetőleg kerüljék az extrém melegben a hőcsúcsokban (11 és 16 óra között) való nyílt vízen tartózkodást!
  • Lehetőleg ne fogyasszanak alkoholt azért, hogy fizikailag képesek legyenek egy-egy vészhelyzet kezelésére!
  • Távol a parttól kerüljék az egyedül való úszást, fürdőeszköz használatot!
  • Kérjük, hogy amennyiben a Balaton vízfelületén bajba kerülnek, tegyenek bejelentést a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámán!
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!