Agyonvertek és felgyújtottak egy nőt Pestszentlőrincen

Budapest, 2020. július 26. A pestszentlőrinci Havanna lakótelep felújított házai, a házak között parkosított terek a Barta Lajos utca mellett. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.

Brutális gyilkosság történt hetvenhat évvel ezelőtt egy pestszentlőrinci családi házban, amelyben egy fiatal nő élt egyedül, miután a férjét deportálták. Kalapáccsal verték agyon, aztán petróleummal felgyújtották a testét. Nehezen kapták el a gyilkosát, de végül sikerült. A férfit halálra ítélték.

1947. február 15-én 22 órakor csörgött a budapesti főkapitányságon a telefon. A kispesti rendőrkapitányság ügyeletese jelentette, hogy Pestszentlőrincen, az Üllői út 139. számú házban gyilkosság történt, az áldozat pedig Porjesz Jenőné magánzó. Ez a mára kihalt szó - mármint a magánzó - azt jelenti, hogy az asszonynak nem volt foglalkozása, csak a vagyonából élt. Hamar kiderült, hogy a férjét deportálták a második világháborúban, ahonnan nem jött haza. A rendőr azt is elmondta a központban dolgozó kollégájának,

hogy a holttestet több ruhadarabbal letakarták, majd leöntötték petróleummal és felgyújtották.

lángok (illusztráció) Forrás: pixabay.com

A gyilkos megtalálásával Sziráki Károly rendőrnyomozó százados csoportját bízták meg.

A rendőrök a ház előtt álltak és a földszintes épületet nézték, amelynek egy része romokban állt, mivel az ostrom alatt bombatalálat érte, és nem építették újjá. Már a lakás verandáját megérezték az orrfacsaró bűzt, amelyet a félig megégett holttest árasztott magából. A bejárati ajtó mögött volt az előszoba, ahonnan jobbról a konyhába, balról pedig a hálószobába lehetett bejutni.

A konyhaajtó és a baloldalon lévő konyhaszekrény között, fejjel az ajtó felé találtuk az áldozatot, karjai, melle és arca megszenesedve"

- olvasható a Magyar Rendőr 1947. március 15-i számában, amely az ügyben eljáró rendőrnyomozó írását tette közzé.

Az áldozat ruháját is elemésztette a tűz. Már csak egy pár félcipő volt rajta. A konyhában a mosogató széttörve hevert a földön, a fogas leszakadt. Volt pár ruhadarab a kövön szétszórva, az asztalon lévő ridikül tartalmát pedig kiborította valaki. A hálószobában mindössze 4-5 darab ruhaakasztó volt a padlón szétszórva. A nyomozók már tudták, hogy a gyilkos értékek után kutatott, és bizony érték volt számára a ruha is. A daktiloszkópia szakértőnek nem volt dolga, mivel használható ujjlenyomatot nem tudtak rögzíteni. Mindent lefényképeztek a tetthelyen, amit a gyilkosság szempontjából fontosnak találtak, és nekiláttak az érdemi munkának, vagyis az áldozat rokonait, barátait, közeli és távoli ismerőseit megkeresni és kikérdezni.

A házban - függetlenül attól, hogy nem voltak épek a falai - két család tagjai is éltek. A háztulajdonos mellett az egyik megmaradt, „használható" szobában lakott az áldozat a tisztviselő fivérével. A tulaj a gyilkosság napján 16 órakor elment otthonról és bezárta maga mögött a kaput. Az áldozat testvére viszont már reggel elindult munkába, és csak késő este ért haza, így a támadás idején egyedül az Porjesz Jenőné volt otthon. A rendőrök elmentek az áldozat testvérének a munkahelyére, és hazavitték, mert arra számítottak, hogy meg tudja állapítani, mi hiányzik. Így is lett. A férfi elmondása alapján

a gyilkos elvitte a nő 25 grammos karkötőjét, felkapott 3 öltönyt, egy asztalterítőt, 2 pár cipőt, 2 férfi inget, 1 férfi átmeneti kabátot, 1 női téli kabátot és a ridikülből egy kisebb összeget.

A fivér pontos leírást adott az eltűnt tárgyakról a nyomozóknak, akik minden szavát feljegyezték. Ezután beszéltek az áldozat barátnőivel, akik egybehangzóan azt állították, hogy Porjeszné magának való, zárkózott természetű nő volt, aki csak a régi ismerőseivel beszélt, újakat nem szerzett. Aztán a háztulajdonost kérdezték ki, akitől megtudták, hogy sokáig jóban voltak, de a villanyszámlán összevesztek, és azóta nem álltak szóba egymással. Emellett a nő is azt mondta, hogy nem látott olyan férfit, aki Porjesznéhez járt volna. Az áldozat amúgy mindig azt mondogatta, hogy a férjét várja haza, mert nagyon szereti. Bár mindent elkövettek a nyomozók, hogy megtalálják azt az ismerőst, aki megölte, nem jártak sikerrel. Azért gondolták, hogy ismerhette egymást gyilkos és áldozat,

mert a tetthely arról árulkodott, hogy aki megölte az asszonyt, azt is tudta, mit-hol talál.

ablak egy tetthelyen (illusztráció) Forrás: pixabay.com

Egy időre megrekedt a nyomozás, mert még azokban az üzletekben sem találták a gyilkos nyomát, amelyben az áldozat gyakran megfordult, de nem adták fel. Végül egy templomszolga volt az, aki először fontos adatokkal szolgált. Azt mondta, miután február 15-én elindultak hazafelé a moziból a feleségével és 19 óra körül az Üllői út 139. elé értek, látott egy „középtermetű, fekete kabátos és kucsmás fiatalembert", aki egy nagy lepedőbe csavart csomagot vitt a hátán a főváros felé. Az arcát nem tudta megnézni.

Újból lejártuk az üzleteket és a kocsmákat, amikor az Üllői út és Herrich utca sarkán a kocsmáros felesége elmondotta, hogy a kérdéses időben benézett a kocsmába egy fekete télikabátot és kucsmát viselő fiatalember és mivel a kocsma előtt, az utca sarkán taxiállomás van, a gépkocsivezetőt kereste. A gépkocsivezető jelentkezett is, kiment a kocsmából, de hogy azután mi történt, azt nem tudják"

- írta meg a szaklapban a rendőr.

Nem volt nehéz megtalálniuk a nyomozóknak a taxisofőrt, aki újabb hasznos információkkal szolgált számukra. Azt mondta, hogy egy 30 év körüli férfi kereste a kocsmában, és amikor megtalálta, arra kérte, vigye be Budapestre. A nagy batyura is emlékezett. Azt mondta, terítőbe volt betekerve és a kocsija hátsó ülésére tette, miközben utasa beült az anyósülésre. Bár nem kérdezte, a férfi magától elmondta, hogy ő a 42-es villamos végállomásnál lévő ócskaruha kereskedés tulajdonosa és mivel éjszaka nem biztonságos, nappal szállítja az árut. A taxis tudta, hogy hazudik, mert ismerte a tulajdonost, de nem firtatta a dolgot, inkább vezetett. A Szondi utcában több üzletnél is meg akart állni a fiatal férfi, de mivel mindegyik be volt zárva, arra kérte, hajtson tovább.

Az egyik utcában, melynek nevére nem emlékszik, megállította a kocsit, kivette a csomagot, felvitte a házba és kérte, hogy menjen fel a gépkocsidíjért, ő azonban nem hagyta el a gépkocsit és erre az illető megígérte, hogy le fogja hozni. Hamarosan meg is jelent csomag nélkül, de azt mondotta, hogy nem talált senkit otthon és várjon tovább a pénzre."

Pár perc múlva visszatért és kifizette a fuvart. Átadott a taxisnak 40 forintot és bement a házba. A nyomozók kocsiba ültették a sofőrt és arra kérték, mutassa meg, melyik épület volt az. A Szinyei Merse utca 25. szám alá vezette a rendőröket. „Átnéztük a lakók nyilvántartását és a közbizalmival együtt sorra vettük az összes lakókat, azonban megállapítottuk, hogy ilyen egyén a házban nem lakik. Azután sorra vettük az összes lakásokat, miközben megállapítottuk, hogy a csomagot az I. em. 1. ajtó alá Klung Istvánné lakására vitték."

Eltartott egy ideig, de az asszony végül elmondta, hogy a csomagot a testvére fia vitte fel hozzá, Dunavölgyi Zoltán kereskedősegéd.

Ott akarta hagyni, ő viszont nem engedte, ezért pár perc múlva visszatért és elvitte. Ekkor látta őt utoljára. A nyomozók érezték, hogy közel vannak a megoldáshoz. Felgyorsultak az események. Nem volt nehéz kideríteni, hogy a férfi szülei sem laknak messze. A Podmaniczky utca 73. szám alatt élő idős pár azt állította, hogy a férfit a gyilkosság napjának estéjén, 20 óra körül látták. Szó szerint felszaladt hozzájuk és a húgától kért 40 forintot valami üzleti ügy miatt. Ezek után szép sorban a férfi ismerősei is előkerültek.

Megállapítottuk nevezett baráti körét és azt, hogy beteges hajlamú és állandóan ilyenek társaságában jár. Az egyik barátja elmondotta, hogy igen gyakran fordul meg a Sörszanatóriumban és a Dob utca egyik kocsmájában, ahová csupa beteges hajlamú férfi és nő jár"

- írták a nyomozók a homoszexuális gyilkosról, akit február 18-én fogtak el az egyik szórakozóhelyen.

Először mindent tagadott, de azután, hogy szembesítették a bizonyítékokkal, részletes beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy régen azon a környéken laktak, ahol Porjeszné élt, akivel az asszony szüleinek a fűszerüzletéből ismerték egymást. Hosszú idő után nemrég újra találkoztak és összebarátkoztak. Előbb csak sétálgattak, aztán a nő beengedte az otthonába. A férfi időnként kölcsönkért Porjesznétól, aki 20-30 forintokkal rendszeresen kisegítette, amit a barátja mindig visszafizetett.

Arról is beszélt a férfi, hogy „beteges hajlama" mellett alkoholista életmódja is sok pénzt felemészt, neki erre jó volt az új barátnő.

1947. február 15-én reggel egy rendőr kereste valami miatt a lakásán a férfit. Amíg a váratlan vendég rá várt, ő felöltözött és elment, anélkül, hogy a rendőr észrevette volna. 14 óra felé átment a barátnőjéhez, aki akkor még nem engedte be, mert nem akarta, hogy a háztulajdonos meglássa a férfival. Két óra múlva, miután a háziak elmentek, már az áldozata konyhájában ült. Együtt ebédeltek és beszélgettek. A férfi megint pénzt kért az asszonytól, de ezúttal nem kapott, sőt még le is szidta újdonsült barátnője a könnyelmű természete miatt.

petróleum lámpa (illusztráció) Forrás: pixabay.com

„Porjeszné süteményt készített és arra kérte őt, hogy a környék valamelyik üzletében vegyen porcukrot. Kiment, de nem keresett porcukrot, hanem betért egy kocsmába és 4 dl bort fogyasztott. Visszament Porjesznéhez, és újból összevesztek, mert nem tudott a pénzzel elszámolni. Ekkor látta, hogy most már Porjeszné pénzt nem ad és elhatározta, hogy megöli, és amit lehet, elrabol. Leült a tűzhely mellé s közben azt mondotta neki Porjeszné, hogy menjen ki az udvarra és a mosókonyhából szedjen puhafát, mert a sütemény megsütéséhez szükséges, hogy a tűz nagy lánggal égjen.

Már ekkor elhatározta, hogy a puhafával valamilyen tárgyat visz be, amivel végezni tud vele.

Amikor kiment a mosókonyhába, ott látott egy nagyobb üstöt, mely mellett egy vasnyelű kalapács volt letéve" – olvasható a lapban. Ez lett a gyilkos eszköz, amivel a nőt megtámadta. A fával együtt ezt is bevitte a lakásba és olyan helyre tette, ahol neki kézre esett. A nő feltehetően ebből semmit sem vett észre. „Amikor leült a tűzhely mellé, Porjeszné újból szemrehányást tett neki és azt mondotta, megszakítja vele a barátságot, ha nem keres rendes foglalkozást."

Amikor a nő kiszedte a süteményeket a sütőből, és egy tálcára tette, barátjának háttal állt, a férfi pedig lecsapott.

Teljes erővel fejen vágta, amit a nő így reagál le: „Jaj, mit csinálsz, ne hülyülj!"

De ennél többet nem tudott mondani, mert összecsuklott. Dunavölgyi még nyolcszor-tízszer lecsapott rá. Mivel ömlött a nő fejéből a vér, a fogasról lekapott egy ruhát és a fejére dobta, hogy ne is lássa, aztán „munkához látott". Mindent elrabolt tárgyat felsorolt, amit az áldozat fivére megemlített azzal a kiegészítéssel, hogy a pénztárcájában csak 3 forintot talált. Aztán folytatta a történetet. A zsákmányt egy abroszba bugyolálta és kivette a verandára. Visszament a lakásba, ahol felevett egy petróleumlámpát, aminek a konyhában levette az üvegét, aztán a szerkezetet a konyhakőre dobta. Amikor a petróleum begyulladt és áldozata ruhája lángra kapott, ő elmenekült. Nem szaladt. Bezárta maga mögött a kaput a nő kulcsával és a hátára vette a batyut. Azt már a férfi maga mondta el, hogy a taxis kifizetése után a csomagot egy ismerőséhez vitte, akinek azt mondta, hogy a szüleivel összeveszett és a ruháit is elhozta tőlük.

„Még aznap eladta az aranykarkötőt 200 forintért. Másnap húgának megadta a 40 forintot. Egy öltöny ruhát eladott a Váczi utca 12. szám alatt 100 forintért. A kabátot a Kazár utcában 40 forintért. A két nadrágot a Teleki téren 40 forintért, a női kabátot 150 forintért a Podmaniczky utcában, majd az asztalterítőt nőismerősének, akinél a csomagot hagyta, ajándékozta." Pár ruhát megtartott magának. A szürke öltönyt, a kabátot, az inget és a cipőt felvette. Aztán vett egy bőröndöt, amibe beletette a megmaradt zsákmányt és kivett egy szobát a Wesselényi utcában. A bőröndöt otthagyta, ő pedig lement a Dob utcai kocsmába. Nagyon lerészegedett.

Ebben az állapotban ismerkedett meg azzal a férfivel, aki végül hazakísérte és kifosztotta.

A rablógyilkos fekete téli kabátját és a kucsmáját is elvitte. Pár holmit ugyan megtaláltak a rendőrök és ezeket az áldozat fivére azonosította is, de a rabló fekete kabátja és kucsmája sohasem került elő. Előkerült viszont Dunavölgyi bűntársa, aki tudott arról, hogy a férfi mit tett. Ennek ellenére segített neki eladni Porjeszné dolgait. Nagy László szabósegédet és Dunavölgyi Zoltánt statáriális bíróság elé állították,

amely a brutális rablógyilkos felett kimondta a halálos ítéletet.

(A címlapi kép illusztráció!)