Kilenc évvel ezelőtt tette le külügyminiszteri esküjét Szijjártó Péter

szijjártó péter kollázs
Vágólapra másolva!
Szijjártó Péter Facebook-posztjában emlékezett meg arról, hogy pontosan ma 9 éve tette le külügyminiszteri esküjét.
Vágólapra másolva!

Az álomszerű történetek csak a hollywoodi filmekben léteznek. Általában. Van néhány kivétel is.

Az álom azóta valósággá vált, s mellette dolgozhatok - írta.

Ma kilenc éve volt a külügyminiszteri eskütétel.

Szijjártó Péter 2006-tól 2010-ig a Fidesz kommunikációs igazgatójaként, 2010-től 2012-ig a miniszterelnök szóvivőjeként, 2012-től 2014-ig a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkáraként dolgozott - írta a pestisracok.hu.

Később külgazdasági és külügyminiszter-helyettes,

2014. szeptember 23-tól pedig Magyarország külgazdasági és külügyminisztere lett.