Férfiakkal verekedett össze egy nő Komlón – videó

Vágólapra másolva!
Az egyik komlói bolt előtt beszélgetett a nő a barátnőjével, amikor összevesztek két férfival. A nő kihívta a boltból az élettársát, majd a pár és a két férfi verekedni kezdett.
Vágólapra másolva!

A nő január 13-án este, az egyik komlói bolt előtt beszélgetett a barátnőjével, amikor összevesztek két férfival, akik pár méterre iszogattak. A nő szidni kezdte a férfiakat, mire azok elküldték onnan. Ekkor a nő bekiabált a boltban lévő élettársának, hogy menjen ki, mert őt meg akarják verni.

Az élettárs kiment a boltból és a nővel együtt odamentek a két férfihoz.

A nő az egyik férfi felé rúgott, majd szidta is őket, mire az egyikük arcon ütötte.

Ettől a nő elesett, majd felkelt és megint támadt. Ezek után mind a négyen lökdösődtek, a nő megint elesett, a párja pedig a földön verekedett az egyik férfival. Végül a rendőrök állították le őket.

Az ügyészség garázdaság miatt emelt vádat a nő és a három férfi ellen.