Nagy bajban van Zelenszkij - drámai lépésre készül

Vágólapra másolva!
Egyre több ukránnak van elege a háborúból, ezért az ukrán elnök meg akarja reformálni a katonai mozgósítási rendszert.
Vágólapra másolva!

„Meg kell reformálni az ukrán katonai mozgósítási rendszert" – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken, miután látogatást tett Harkovban harcoló csapatoknál.

A háború elején önkéntesek tízezrei jelentkeztek harcolni, ma már azonban egyre jobban fogy az emberi erőforrás, a fronton harcolók pedig kimerültek. Az ukrajnai háború kezdete, 2022 februárja óta

több mint 150 000 ukrán katona halt meg vagy sebesült meg

– emlékeztetett az Euronews.

„Ukrajnában mindenki tudja, hogy változtatásokra van szükség. Ez arról is szól, mikor szerelhetnek le a most szolgálók, hogy kik fognak csatlakozni a hadsereghez, és a körülményekről is" – jelentette ki Zelenszkij videóüzenetében pénteken. Ezzel kapcsolatban azonban a lap megjegyezte, hogy

már egyre többen elégedetlenkednek Ukrajnában a sorozási rendszer miatt.

Az elégedetlenség egyik legnyilvánvalóbb jeleként november közepén katonák rokonai tüntettek Kijevben – közülük többen azt állították, hogy tavaly február óta nem látták férjeiket és más szeretteiket.