A hétvégén mossák a Rákóczi hidat

Vágólapra másolva!
A hétvégén az FKF munkatársai a Rákóczi hidat mossák.
Vágólapra másolva!

Május 18-án, szombaton a Rákóczi híd takarításával befejeződik az FKF szokásos, minden évben ismétlődő tavaszi hídmosási programja. A korábbi hetekben már megtisztult a többi budapesti híd, valamint a Váralagút is.

A Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója ezen a hétvégén is folytatja a budapesti hidak évente két alkalommal, tavasszal és ősszel is elvégzett takarítását. 

A hétvégén mossák a Rákóczi hidat.
A hétvégén mossák a Rákóczi hidat.
Fotó: Budapesti Közművek

Május 18-án, szombaton 6:30 és 20:00 óra között a Rákóczi hidat mossák le környezetkímélő tisztítószerrel, magasnyomású, vizes technológiával.

Az FKF ezúton is kéri az adott időszakban a hídon közlekedőket, hogy figyeljenek az ott dolgozó munkagépekre, és vigyázzanak a területen dolgozó, közfeladatot ellátó munkatársaikra.

A hétvégén mossák a Rákóczi hidat.
A hétvégén mossák a Rákóczi hidat.
Fotó: Fotó: Budapesti Közművek

Arról is beszámoltunk, hogy több mint 300 köbméter hulladékot szedtek össze a fővárosi közterületekről a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF köztisztasági divíziójának munkatársai január 1-jén, a szilveszteri ünnepléseket követően. 

Legutóbb ősszel került sor két másik híd mosására, ekkor a közművek munkatársai az Erzsébet hidat s a Margit hidat mosták.