Lemondott Schmitt Pál

Schmitt Pál beszél a parlamentben 2010. június 29-én, megválasztásakor
Vágólapra másolva!
Bejelentette lemondását parlamenti beszédében Schmitt Pál államfő, akitől múlt héten megvonták doktori címét. Azt mondta, anélkül kiáltották ki csalónak, hogy lehetősége lett volna reagálni az őt ért plágiumvádra. Az államfő a parlamentben napirend előtt beszélt elvesztett doktori címéről.
Vágólapra másolva!

"Magyarország alaptörvénye szerint, amelyet magam láttam el kézjegyemmel, az államfő kifejezi a nemzet egységét. Ezen rendelkezés számomra azt jelenti, hogy ebben a helyzetben, amikor személyes ügyem nemzetemet inkább megosztja, mint egységesíti, kötelességemnek érzem, hogy szolgálatomat befejezzem, elnöki mandátumomról lemondjak" - ezekkel a mondatokkal jelentette be Schmitt Pál köztársasági elnök, hogy lemond posztjáról.

Schmitt ezzel látványos fordulatot hajtott végre, az elmúlt néhány napban ugyanis dacos nyilatkozatokban utasította vissza azokat a felszólításokat, hogy mondjon le az államfői tisztségről doktori címének visszavonása miatt. Pénteken például még arról beszélt, hogy szerinte nincs összefüggés a doktori címe körül kialakult ügy és az államfői pozíciója között.

Fotó: Nagy Attila [origo]
Schmitt hétfőn bejelentette a lemondását

Schmitt hétfőn a parlamentben mondott napirend előtti felszólalásában jelentette be távozását. A mintegy negyedórás beszéd nagy részében Schmitt ismét azt hangoztatta, hogy nem követett el semmilyen tisztességtelenséget a doktori cím megszerzésekor. A lemondási szándékát mindössze az utolsó néhány mondatban közölte, majd a kormánypárti képviselők vélhetően a tiszteletük jeléül felállva megtapsolták. Schmitt ez után távozott a teremből, nem várva meg a különböző frakciók hozzászólását.

"Szinte semmi sem szent"

Beszédét azzal kezdte, fontosnak tartja, hogy a személye körül kialakult vita kapcsán tájékoztatást adjon. Megjegyezte, hogy minden képviselő megtapasztalhatta az ellene indított támadásokat, és az ő személyes tapasztalata az, hogy "szinte semmi sem szent". Schmitt szerint támadások érik a rokonságot, az ifjúkori tetteket, amit ő megdöbbentőnek és elszomorítónak tart.

http://www.ustream.tv/embed/recorded/21543130

Nézze meg Schmitt beszédét!

Múlt hét kedden készült el annak a tényfeltáró bizottságnak a jelentése, amely Schmitt Pál kisdoktori dolgozatát vizsgálta. A jelentés megerősítette azokat az elsőként a Hvg.hu által közölt állításokat, amelyek szerint az 1992-ben leadott dolgozat túlnyomó része forrásmegjelölés nélküli másolat. A jelentés ugyan Schmittet nem marasztalta el, de a Semmelweis Egyetem vezető testülete, a szenátus csütörtökön megvonta az államfőtől a doktori címet.

Fotó: Nagy Attila [origo]

Schmitt erre a parlamenti beszédben úgy reagált, hogy "egy internetes portál névtelen bloggere azzal vádolt, túl sokat idéztem mások műveiből". (A névtelen blogger megfogalmazással arra utalt, hogy a Hvg.hu nem közölte a plágiumvádról szóló eredeti cikk szerzőjének kilétét.) Hozzátette, "még meg sem indult a tényfeltárás, az itt ülő képviselők közül jó néhányan lemondásomat követelték". Schmitt szerint az állítások megjelenése után "felröppent hír, hogy az elnök lop csal, hazudik", és "gondoskodtak róla, hogy a hír külföldre is kijusson", és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál is igyekeztek aláásni a hírnevét. Azt nem közölte, hogy kikre utal a többes szám harmadik személlyel.

"Figyelmeztetést nem kaptam"

Schmitt beszélt arról is, hogy szerinte nem korrekt bánásmódban volt része, és közölte, hogy ugyan "az ártatlanság védelme (helyesen vélelme - a szerk.) mindenkit megillet", számára ez nem volt adott. A doktori értékezésével kapcsolatban az elmúlt napok interjúi után megismételte, hogy szabályszerűen járt el. Azt mondta, hogy az opponense és a konzulense is egyetértett a források feltüntetésének módjával, vagyis azzal, hogy csak a dolgozat végén tüntette fel, kiknek a munkáit használta fel az értekezéshez. "Volt egy pillanat, amikor a konzulens vagy az opponens figyelmeztethetett volna. Ilyen figyelmeztetést nem kaptam" - fogalmazott Schmitt, hozzátéve, hogy jó érzéssel emlékszik vissza kisdoktori munkájára, amellyel szerinte "újszerű és hasznos ismereteket tártam fel".

Fotó: Nagy Attila [origo]
Schmitt a parlament folyosóján

Schmitt vitatta a doktori címének megvonását is, amelyről az után döntött a Semmelweis Egyetem szenátusa, hogy az intézmény által felállított tényfeltáró bizottság megerősítette a plágiumról szóló állításokat. Schmitt szerint helytelen volt az eljárás, mert a nemzeti erőforrás miniszternek lett volna joga arra, hogy a Magyar Akkreditációs Bizottság indítványára bíróságnál kezdeményezze a doktori cím megvonását. Hozzátette, hogy mivel nem így történt, ezért bírósághoz fordul jogorvoslatért. (Az egyetem szenátusa az után döntött saját hatáskörben a doktori címről, hogy Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter bontatlanul visszaküldte a tényfeltáró bizottság jelentését.)

Schmitt eddig védekezett

Schmitt előbb egy pénteki, majd egy vasárnapi interjúban közölte, hogy nem áll szándékában lemondani az államfői posztról. Vasárnap a Kossuth Rádiónak azt mondta, méltatlannak tartja, hogy húsz évvel ezelőtti kisdoktori értekezésével kapcsolatban lemondásra szólítják fel, és "az ország rossz hírét keltik", miközben szerinte a mostani ügynek semmi köze sincs az államfői funkciójához.

Schmittet 2003-ban választották meg a Fidesz alelnökévé, és előbb a párt európai parlamenti képviselője, majd 2010 tavaszán országgyűlési képviselője lett. A parlamenti mandátumról az után mondott le, hogy 2010 nyarán a parlament fideszes többsége megválasztotta köztársasági elnöknek.

A Fidesz frakciója ugyan kedden azt közölte, hogy tényfeltáró bizottság jelentésével lezártnak tekinti az ügyet, a párt több politikusa nem hivatalos megszólalásokban beszélt arról, hogy szerintük tarthatatlanná vált Schmitt helyzete. Bírálta az elnököt és távozására szólított fel több olyan lap és szervezet is, amely általában szimpatizál a Fidesszel és a kormánnyal.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!