Kampányzárók percről percre
2010. április 08. 15:07
Kampányzáró rendezvényket tartanak csütörtökön a pártok. A Fidesz rendezvénye 15 órakor kezdődik a Syma csarnokban. Orbán Viktor, a párt elnöke és miniszterelnök-jelöltje várhatóan 16 órától mond beszédet, ezt élőben követheik az [origo]-n.
Az MSZP Miskolcra várja szimpatizánsait, a 17 órakor kezdődő rendezvényen felszólal Mesterházy Attila, a párt miniszterelnök-jelöltje
Az LMP performansszal zárja a kampányt, 16.30-kor kezdődik a Kossuth téren a Nagy Dobás című eseményük. A rendezvényen felszólal Schiffer András is, beszédét az [origo] élőben közvetíti. A párt este az Instant nevű szórakozóhelyen zenével és filmvetítéssel várja szimpatizánsait, Schiffer András és az LMP vezetői 21.30-től beszédeket mondanak.
A Jobbik két kampányzáró rendezvényt is tart. Budapesten, a Petőfi szobornál Vona Gábor lesz a főszónok, míg vidéken, Békéscsabán Morvai Krisztina. Mindkét esemény délután ötkor kezdődik. Budapesten Vona mellett felszólal Balczó Zoltán, Szegedi Csanád és Pörzse Sándor is.
Hamarosan kezdődik a Fidesz kampányzárója a Syma csarnokban, ahol négy órától Orbán Viktor is beszédet fog mondani. Az [origo] tudósítója szerint a terem már majdnem teljesen megtelt, minden széken narancssárga Csak a Fidesz! feliratú transzparens várta a vendégeket. Megérkezett már a a Fidesz több vezető politikusa, többek között Pokorni Zoltán, Szájer József, Tarlós István és Lázár János. A közönség nagy tapssal köszöntötte Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnököt.
"Komcsik" önkéntes adatközlése Kubatov Gábor számára címmel tartott rövid akciót a Societas-Új Mozgalom a Fidesz kampányzárója előtt a Syma csarnok bejáratánál.
"Sima győzelemhez Syma csarnok jár" - ezzel a mondattal nyitotta meg a Fidesz kampányzáróját Kósa Lajos, majd felkonferálta az első szónokot, Pálffy Istvánt.
Pálffy István azt kérte a közönségtől, hogy mindenki menjen el szavazni. "Tegyük félre az istentiszteletet, a húslevest és a tavaszi munkát" - mondta.
Pokorni Zoltán követte Pálffy Istvánt a Fidesz kampányzáró rendezvényén a színpadon. Pokorni arról beszél, hogy a szocialistáknak négy hibájuk volt: mindent a hatalomnak rendeltek alá, a tettek helyett propagandával foglalkoztak, az akarnokság, és az, hogy hiányzik belőlük az erkölcs - jelentette az [origo] tudósítója.
Pelczné Gáll Ildikó arról beszélt, hogy a Fidesz érti a nők problémáit. A Fidesz alelnöke szerint a családokat meg kell óvni. Kifejtette, hogy a családot nem két férfi, nem két nő alkotja, hanem az egy nő és egy férfi közössége.
A Kossuth téren lassan gyülekeznek az LMP kampányzárójára,a hivatalos gyülekezési időpont előtt az [origo] tudósítója szerint ötven ember, nyolc biciklis és egy kutya van jelen. A kampányfőnök és Mile Lajos azon tanakodik, vajon lesz-e elég ember az élőképhez. A tervek szerint a szimpatizánsok segítségével az LMP kampányát végigkísérő sárga szmájlit alkotják meg sárga labdák segítségével.
A Fidesz kampányzáróján Lázár János arról beszél, hogy kormányon nem okozhat csalódást a Fidesz, de csodákra sem képes. "A szakadékból nem lehet kiugrani, csak lépésről lépésre kimászni" - mondta. A Fidesz demokrata, nem kardlappal, vízágyúval érvel. A Fidesz rendet tud teremteni, mindenkit megvéd, akit fenyegetnek, legyen a többség vagy kisebbség tagja - mondta.
Öt órakor kezdődik az MSZP kampányzárója Miskolcon egy szabadidőközpontban. A szimpatizánsok már gyülekeznek, az [origo] tudósítója szerint volt olyan, aki már másfél órával a kezdés előtt megérkezett, hogy jó helyet kapjon. A szervezők arra számítanak, hogy a háromezer fős csarnok meg fog telni.
Szájer József arról beszélt a Fidesz kampányzáróján, hogy az MSZP kormány alatt falakba ütközött az ember, mint a videójátékokban, de nekünk három helyett csak egy életünk van.
"Dobjuk be együtt az LMP-t a parlamentbe" - ezzel a felszólítással hívta a Kossuth térre a szimpatizánsokat az LMP. A téren egyre többen vannak, a dobás húsz perc múlva lesz - jelentette az [origo] tudósítója. A téren a Blue Brothers című film zenéje szól a hangszórókból.
Az MSZP Tisztesség Napja elnevezésű kampányzárójának meghívója szerint az esemény "sztárvendége" Koós János, aki bemelegítésképpen a Boci boci tarkát énekeltette a közönséggel. Nagy derültség közepette felhívott a színpadra egy magakorabeli asszonyt, akivel együtt énekeltek. A sorok közben lassan betelnek, a színpad közelében már nincs férőhely.
Elvesztegett nyolc évről beszélt a Fidesz kampányzáróján Varga Mihály, aki szerint az elmúlt két ciklusban csak áldozatvállalás volt eredmények nélkül.
Miskolcon az MSZP kampányzáróján Koós János mellé megérkezett a színpadra felesége, Dékány Sarolta, együtt szórakoztatják duettekkel a közönséget. Az [origo] tudósítójának eddig minden megkérdezett a kampányzáró fontosságát bizonygatta, és valamennyien azt állították, elégedettek a szocialisták kampányával. Ketten tették hozzá, hogy egy kicsit ugyan "csendes" volt, de ezt egyikük anyagi okokkal magyarázta, a másikuk szerint pedig a többi párt is ilyen visszafogottan kampányolt.
Orbán szerint ritka fontos naphoz érkezünk vasárnap, amely 1848, 1956 és a rendszerváltás jelentőségével vetekszik. Orbán szerint azonban a történelem csak azokat jutalmazza meg, akik tesznek is valamit, akik cselekszenek. "Mindenki cselekvést vár tőlem... rajtunk a sor" - jelentette ki.
"Minden eldől, amiért hosszú évek óta erőnket megfeszítve harcoltunk... Eldől, hogy jó lesz-e ismét magyarnak lenni Magyarországon" - mondta vasárnapi választás tétjéről Orbán. Orbán szerint rossz emberek, rossz politikusok juttatták oda az országot, ahol most tart. Ezért szerint ítélkezni kell, olyan hangerővel, hogy azt az egész világ meghall.
Körülbelül ötszáz ember részvételével összeállt az LMP nagy mosolya a Kossuth téren. Az élőképet alkotó szimpatizánsok most sárga labdákkal integetnek az őket daruskocsikból fényképező fotósoknak.
Néhány száz ember gyűlt össze a Március 15. téren, ahol a Jobbik 17 órától tart kampányzárót. Az origo tudósítója azt jelentette, hogy az érdeklődők egyelőre bőven elférnek a kis téren, forgalomkoráltozásra nem volt szükség. A szónokokat kamerák hada várja, de a színpadon még csak két férfi lenget egy-egy hatalmas, a Petőfi szobornál nagyobb, magyar illetve árpádsávos zászlót. A hangszórókból Kárpátia és egyéb nemzeti rockzene szól, a környéken négy-öt rendőrautó látható.
Balczó Zoltán és Pörzse Sándor után nem sokkal, öt perccel a meghirdetett kezdési időpont után megérkezett a Petőfi szoborhoz Vona Gábor, a Jobbik elnöke is. A Jobbik kampányzáróján az origonak nyilatkozó résztvevők azt mondták, sikeresnek találták a Jobbik kampányát, a kampányzáró már csak az i-re fogja feltenni a pontot. Egy idősebb úr azt mondta, hogy szerinte már csak ismételni tudják a szónokok, amit eddig elmondtak, de azért meghallgatja őket, mert eddig csak egy fórumon volt. Egy fiatalember arról beszélt tudósítónknak, hogy szerinte hatásos volt a kampány, a 4000 fórum ellensúlyozni tudta azt, hogy a médiából kirekesztették őket. Kis késéssel Szabó Gábor pártigazgató nyitotta meg a kampányzárót, és szólította az első szónokot, Balczó Zoltánt.
Rövid beszédet mondott az LMP kampányzáró rendezvényén Schiffer András, a párt listavezetője. Három nap múlva megtörténik a csoda, visszaszerezzük az elmúlt húsz évben elvesztegetett szavazatinkat - mondta Schiffer András. Szerinte mindenki felelős, aki az elmúlt húsz évben a kisebbik rosszra szavazott, vagy nem szavazott, mert elhitték, hogy a politika "tőlünk független változó". Schiffer szerint az LMP bebizonyította azt, hgoy túl lehet lépni a 20. század árnyain, és lehet olyan államot csinálni, amelyben a polgár ellenőrzi a hatalmat, és nem fordítva. Minden adott a csodához, már csak egy dolgot kell tenni, két vonással kifejezni azt, hogy igen, lehet más - mondta.
Az MSZP kampányzáróján Miskolcon Koós János a Kislány a zongoránál című örökzöld slágerével és egy fülsiketítő "Hajrá Fradi" kiabálással befejezte műsorát, majd egy tánccsoport szórakoztatta tovább a közönséget öt óráig, vagyis a kampányzáró hivatalos kezdési időpontjáig.
Káli Sándor, Miskolc polgármestere a kampányzáró első szónoka, aki sokáig szóhoz sem jutott a jelenlévők lelkes tapsától. A polgármester szerint azért is Miskolcon rendezték az eseményt, mert a nyitott kapuk városa. Másrészt ez a "magyar átalakulás jelképes városa", amely egy kopott ipari városból indult és rengeteget fejlődött, és többször is talpra állt - mondta. A polgármester beszédében az ellenzék említése nélkül célzott Kubatov Gábor Fidesz-pártigazgató szerdán nyilvánosságra került beszédére, mint mondta, a kampány forgatagában kiderült, hogy tisztességtelenül tartanak nyilván adatokat. Mint mondta, a tisztesség egy védendő fogalom lett, ezért is nevezték el a rendezvényt A tisztesség napjának.
Önfeledt és fakultatív labdázás után szemétszedésre és rendrakásra szólították fel az LMP kampányzárójának résztvevőit. Többen a parlamentet körülvevő lánckordonhoz kötötték a biciklijüket, ezt a biztonságiak nem nézték jó szemmel, ezért a rendezők felszólították az embereket, hogy vegyék le róla a bicikliket. Az LMP kampányzárója 19 órától az Instant nevű szórakozóhelyen folytatódik.
Miskolcon az egyik szervező az [origo] kérdésére elmondta, 2500 ülőhely van. A nagyterem végül negyed hatra teljesen megtelt. Jelen vannak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei jelöltek és családtagjaik, a párt országos vezetéséből Ficsor Ádám és Varga László. A közönség ütemes tapssal fogadta az MSZP kampánydalát, mialatt a kivetítőkön Mesterházy Attiláról, az MSZP miniszterelnök-jelöltjéről készült klippet vetítették.
Balczó Zoltán a Jobbik kampányzáróján hosszan idézte Bajnai Gordon évértékelő beszédét, amelyben többek között a kapuk előtt dörömbölő szörnyhöz hasonlította a Jobbikot. Balczó szerint a radikalizmus nem szélsőség, a Jobbik nem betörni akarja a kaput, hanem abban bízik, hogy azt a választói akarat fogja szélesre tárni. Balczó hosszan beszélt a Jobbik programjáról, és programpontjaikat ismételte. A romakérdéssel kapcsolatban azt mondta, az a baj, hogy a politika eddig nem talált hiteles cigány vezetőket.
Balczó után Szabó Gábor pártigazgató azt mondta, vidéki kampányzárójukon Morvai Krisztina kétezer ember előtt beszél. Az origo tudósítója szerint már teljesen megtelt a tér, becslése szerint ezren is lehetnek. Jobbikos aktivisták a tömegben fényes papírra nyomtatott Jobbik-programot osztogatnak.
Mesterházy Attila a februári kampánynyitóhoz hasonlóan, felesége kíséretében érkezett meg a miskolci kampányzáróra. A közönség állva tapsolt, miközben a színpad felé menet kezet fogott, illetve puszit adott a köré sereglett embereknek.
Hosszú menetelés után vagyunk - kezdte beszédét Mesterházy, aki dicsérte a megyei szervezetet, a helyi jelölteket és az aktivisták kemény munkáját. "Április 25-vel sem ér véget a munkánk, az MSZP-nek változtatnia kell a politikáján, bármi is lesz a választás eredménye" - jelentette ki. Szerinte ugyanis nemcsak az országnak ajánl az MSZP progressziót, a baloldalnak is változnia kell, és a Fidesszel szemben már többször bizonyították, hogy erre képesek.
A Jobbik kampányzáróján Pörzse Sándor beszél. Előbb kritizálta a rendezvényt felügyelő rendőröket, majd azt mondta, olyanok ezek a napok, mint amikor Horty bevonult a vörös Budapestre. Hiszem, hogy ez a város április 11. után újra leveti vörös rongyait - mondta.
Egy nemzet van, nincs két Magyarország - mondta Mesterházy, aki szerint az MSZP senkit nem akar kizárni, modern, befogadó országot szeretnének. Érdemként említette, hogy a párt az előre hozott választás helyett támogatta a válságkezelő kormány alakítását, szerinte ez volt a jó döntés, még ha tudták, sokan őket fogják okolni a nehéz intézkedések miatt. "Igazi nemzetmentő munka volt" - jelentette ki, és az MSZP ezzel bizonyította, hogy felelősen tud gondolkodni. A nemzet érdekét a pártpolitika elé tudtuk helyezni - tette hozzá.
A rendszerváltás óta nem volt ilyen fontos választás, ezért minden demokratának felelősen kell mérlegelnie, hogyan szavaz - figyelmeztetett Mesterházy. Eltűrjük-e a Fidesz által képviselt felelőtlen populizmust, vagy a Jobbik rasszista, kirekesztő politikáját - tette fel a kérdést.
Nincs igaza azoknak, akik szerint a meccs már le van futva - mondta Mesterházy Attila, aki szerint az "utolsó pillanatig kell küzdeni a választók bizalmáért". Harcolni kell a szélsőségek ellen is, mert Magyarország ennél többet érdemel - tette hozzá a szocialista miniszterelnök-jelölt, aki felolvasott egy évekkel ezelőtti idézetet Orbán Viktortól. E szerint fontos, hogy programok versengjenek egymással, viták legyenek. Mesterházy szerint azóta a Fidesz elnöke meggondolta magát, és hiába hívta ki vitára. Ennek szemléltetésére Mesterházy leleplezte a színpadon álló másik pulpitust, ami szerinte azt fejezi ki, hogy "itt vitára vártunk valakit".
Már kikerült a kuruc.infora a Kubatov-beszéd második része, amelyben a Fidesz pártigazgatója nyuggereknek nevezi a nyugdíjasokat, a Jobbikosokat pedig "tarsolyos hülyéknek" - mondta Pörzse Sándor a Jobbik kampányzáróján. Balczóhoz hasonlóan ő is azt mondta, hogy a média elhallgatja a Jobbikot, majd magának ellentmondva később megjegyezte, soha nem látott mostanában annyi kamerát, mint most a kampányzárón.
Mesterházy szerint Orbán eleinte azonnali adócsökkentést emlegetett, aztán kiderült, hogy csak fokozatosan, 4-6 év alatt mérsékelné csak a közterheket. Hozzátette, az MSZP tudott a nemzetet szolgáló, stabilizáló költségvetést készíteni, ami nem választási költségvetés. A politikus a többségében idős jelenlévők tetszése közepette arról beszélt: a nyugdíjasok kiérdemelték a járandóságukat, a megbecsülést. Nem költségvetési kiadás tételek, mint ahogy az Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatójának egy beszédéről készült felvételben szerepel - tette hozzá.
"Az esélytelenek nyugalmával indultunk neki a választásnak, de hála önöknek, most az esélyesek magabiztosságával várjuk a választást" - mondta a Jobbik kampányzáróján Vona Gábor, akit Szabó Gábor pártelnök a következő minszterelnökként szólított a színpadra, a közönség pedig "Isten hozott!" skandálással fogadta. Vona azt mondta, sokan várják, de a Jobbik nem fogja megtagadni a Magyar Gárdát, ha kell, ő is felveszi a mellényt. Azt mondta, a kampány során több millió szórólapot osztottak kis és több tízezer plakátot ragasztottak ki. Pörzse Sándor korábban azt mondta, a kampány során ő hétezer, Vona pedig több mint 12 ezer kilométert autózott.
Mesterházy ismét felrótta, hogy a Fidesz nem határolódik el a Jobbiktól, sőt, együttműködik velük több önkormányzatban. Ennek alapján a két párt együttműködhet a jövőben a parlamentben is - tett hozzá. Azt is megkérdezte volna Orbán Viktortól, hogyan lehetséges, hogy illegálisan adatokat gyűjtöttek a választókról - mondta Mesterházy Kubatov Gábor szerdán nyilvánossá vált beszédére utalva. A csütörtökön megjelent újabb felvétel szerinte azt bizonyítja, hogy a Fidesz szerint minden megengedhető a kampány során. "A Fidesz és a Jobbik testvérek, a Jobbik a kistestvér, a Fidesz a nagytestvér, és a nagytestvér figyel. Nem ilyen Magyarországon szeretnék élni" - mondta.
Vona Gábor azt ígérte közönségének, hogy a Jobbik nem fog felpuhulni a parlamentben, hanem még keményebb lesz, és hozzátette, hogy ez nem agresszivitást jelent, hanem azt, hogy minden nap a többi politikai párt képébe fogják mondani az igazságot. Vona szerint 1945 óta a Jobbik az első párt, ami alulról szerveződve fog bejutni az országgyűlésbe. Vona a Jobbik programjának pontjait sorolja.
A Fideszé a díszletdemokrácia világa, hiszen amint az érdekük azt kívánja, felülírják a demokratikus szabályokat - jelentette ki Mesterházy, aki szerint Orbán Viktor úgy tesz, mintha ez a választás róla szólna, nem pedig a választókról. A szocialista kormányfő-jelölt szerint ártanak az illúziók, az MSZP is vállalta a fájdalmas intézkedéseket a válság időszakában. A politikának nem az acsarkodásról, hanem az emberek mindennapi gondjairól kell szólnia, ezzel kell foglalkoznunk a következő parlamentben - tette hozzá. Az új politikai kultúrának pedig része, hogy tiszteletben tartsák mindenki szabadságát és emberi méltóságát.
A Fidesz és a Jobbik mellett csak egy párt, az MSZP marad a parlamentben, amely ezeket az értékeket képviselni tudja - mondta Mesterházy, aki szerint valószínű, hogy ebből a három pártból álló Országgyűlés alakul. Minden szavazatra szükségünk van, egy-egy szavazatokból áll össze az eredmény, van értelme elmenni választani - tette hozzá, mire egy lelkes idős férfi közbekiabált, "elmegyünk". Ezt követően felhívta a színpadra a megye képviselő-jelöltjeit.
Vona Gábor beszéde vége fele egy hatéves, árpádsávos-kendős kisfiút hívott a színpadra, majd elővett egy kopott, lyukas közepű zászlót. Azt mondta, a zászlót még 2003-ban kapta az 56-os Pongrácz Gergelytől azzal a kéréssel, hogy a Jobbik vigye tovább azt a harcot, amit ők elkezdtek. Vona a zászlót továbbadta a kisfiúnak, aki állítása szerint egy négygyerekes családból származik, ahol minden gyerek a Magyar Gárda tagja. A beszéd végén Vona átadta a kisfiúnak a mikrofont, ő mondta el, hogy "Adjon az isten", majd miután a közönség "szebb jövőt!" válasza is elhangzott, együtt levonultak a színpadról.
A Jobbik kampányzárójának a végén a tömeg azonnal elindult a környező utcák felé, az aktivisták egy feltartott BKV-busz sofőrjének is adtak egy Jobbik-programot. A rendezvény végén a hangosban bemondták: mindenkinek tudnak programot és DVD-n Jobbik-filmet adni.
Véget ért az MSZP kampányzárója a miskolci szabadidőközpontban. Bár Mesterházy Attila beszéde után tovább folytatódik a szórakoztató műsor, a közönség fele azonnal elhagyta a csarnokot - jelentette az [origo] tudósítója.
Miskolcon a színpadra szólították a 13 megyei jelöltet. Mesterházy Attila autogramokat oszt.
Tömegek állnak sorban az [origo] tudósítója szerint a Petőfi szobornál, hogy autogramot kaptjanak Vona Gábortól és Pörzse Sándortól. A kordon távolabbi részén állók azt kiabálják feléjük, hogy "Gábor, Vona Gábor, ide is tessék jönni a jobb oldalra, ne csak a bal oldalon írjon alá". Tudósítónk több külföldi újságírót és stábot, köztük a német ZDF stábját látta a rendezvényen, ők a beszédek előtt interjúkat készítettek az emberekkel. Balczó Zoltán is programokat dedikál.
Miskolcon már az utolsó szám szól a színpadon, de Mesterházy Attila még mindig autogramot oszt, tudósítónk szerint sokan állják körül és mobiltelefonnal fényképezik.
Az [origo] tudósítója szerint az egyik külföldi újságíró fejcsóválva "ez hihetetlen" felkiáltással figyelte a Vona Gáborra várakozó tömeget. Később a kordonon átvágva odament a pártelnökhöz, de Vona Gábor nem adott nekik interjút.