A Marriott budapesti luxusszállodában értékeli az évet Gyurcsány Ferenc, az eseményt élőben közvetíti az Origo. Kövesse velünk a beszédet percről percre!
A perceken belül kezdődő évértékelőben Gyurcsány Ferenc biztosan szót ejt a DK leendő választási programja alapjának tekinthető, tavaly ősszel vitairat formájában közzétett Sokak Magyarországa címet viselő dokumentumról, amelyet azóta átdolgoztak és kibővítettek.
Mint arról az Origo beszámolt, a vitairat szerint nem lesz kiegyezés a jobb- és a baloldal között Magyarországon, nem lesz kiegyezés a maffiaállammal sem, aminek Orbán Viktor a vezére, az őt leváltó, alkalmas miniszterelnök-jelölt pedig az MSZP-n kívülről kell, hogy érkezzen.
Gyurcsány Ferenc nemrég az Origónak adott interjújában azt mondta, a Demokratikus Koalíció már szinte beérte az MSZP-t, és nemcsak megelőzni akarja, hanem a legerősebb párttá válna.
Gyurcsány szerint az önkényre épülő rendszerek is elbuknak előbb-utóbb, ám kérdés, meddig fedheti el a Fidesz a problémákat a menekültüggyel, illetve felismeri-e a baloldal, hogy csapatban kell játszania.
A volt kormányfő Habony Árpádot a romlottság szimbólumának látja, és úgy véli, ideje független igazságszolgáltatást teremteni, amely nem a politikust üldözi, hanem a bűnt.
Megérkezett Gyurcsány Ferenc, kezdődik az évértékelő. Hatalmas tapsot kapott a pártelnök.
Az országvédelem erőt sugárzó hamis díszletei között pusztul az ország, szétesést látok, ha körülnézek - kezdte Gyurcsány.
Sokat gürcölő, reményvesztett sokaság az egyik oldalon, urizáló kevesek a másik oldalon - vázolta a magyar társadalmat a pártelnök.
Tizenkét év már történelem, sok árulás, becsapás volt ezekben az években, de van lelkesedés is, főleg a DK-ban - mondta Gyurcsány.
Sokakban van küzdeni vágyás és szellem, ők tudják, hogy együtt sikerülhet a Sokak Magyarországát megteremteni - tért ki máris a DK vitairatára az elnök.
Orbán Viktor és a Fidesz elárulta a magyarokat, elárulta a hazát - mondta Gyurcsány, aki szerint a tisztesség ma lesajnált naivitás.
"Ezzé pusztult a jobb sorsa érdemes Magyarország" - mondta, de megjegyezte: a DK olyan világot kínál, ahol a tisztesség az érték, nem az árulás és a lopás, ahogy a Fidesz világában megszokott.
Minden másodpercben ezer forintot keres egy tehetséges vidéki gázszerelő, minden órában milliókat számláz ki - utalt Mészáros Lőrinc polgármesterre Gyurcsány.
Szerinte nem hunyhatjuk be efölött a szemünket, mert ez az ország pénze.
A Fidesz szitokszóként emlegette a privatizációt az elmúlt 25 évben, miközben most elkótyavetyéli a legfontosabb nemzeti vagyont, a földet - mondta. "Ezek vizet prédikálnak, és bort isznak."
Az a lényeg, hogy pár tucat csókos kaphasson 3-400 hektár földet, az pedig nem számít, hogy mi lesz százak és ezrek megélhetésével - folytatta a földprivatizáció ostorozását Gyurcsány.
Nem lehet következmények nélkül szétlopni ezt az országot, úgyhogy ha ennek egyszer vége lesz - márpedig vége lesz -, akkor törvényes eszközökkel visszaveszünk mindent, amit elvettek - ígérte Gyurcsány.
Politikus gúnyába bújt bűnözők vezetik az országot, élükön Orbán Viktorral - lendült bele a bírálatba Gyurcsány.
Nincs vége a menekültválságnak - mondta a pártelnök, aki szerint a válság következményei súlyosabbak, mint maga a válság. Az emberek szerinte a biztonságot várnak mindenhol Magyarországon és Európában is. Megjegyezte, a DK nem vitatja, hogy
a válság kockázatokat rejt, de "eközben embernek is kell maradni".
A biztonság garantálása mellett korlátozott, ellenőrzött és szabályozott módon Magyarország képes befogadni messziről jött embereket, akikkel még jól is járna az ország - mondta Gyurcsány, aki szerint a hiányszakmák sora hosszú: nincs elég kamionos, kórházi dolgozó, informatikus. Taxisból, úgy látja, most van egyébként elég - utalt a pártelnök a taxisok kontra Uber vitára.
Sok fajankó kormányozza Európa egyik-másik országát, így Magyarországot is - állapította meg a menekültválság kezelését illetően Gyurcsány.
Talán Schengen sem lesz, lehet, hogy Orbán Viktor megnyer rövid távon egy játszmát Európával, de közben elveszítheti a "kis-nagy ember miatt" Magyarország azt, amiért évszázadokon át harcolt - tette hozzá.
A Gazprom legvidámabb barakkja leszünk - mondta annak idején Orbán, amikor a Gyurcsány-kormány üzletelt Oroszországgal, most pedig ő teszi ugyanezt Gyurcsány szerint.
Az állam impotens sok területen, a kormányával együtt - mondta Gyurcsány, aki szerint Orbán süket, miközben az egészségügyben és az oktatásban sokan tiltakoznak.
Most 12–24 hónapot kell várni egy csípőprotézis-műtétre, miközben a Gyurcsány-kormány idején csak hét hónapos volt a várólista - hangzott el.
A Klik iszonyatosan kiszolgáltatott helyzetbe hoz minden pedagógust, de ők nem félnek, hanem ki mernek állni azzal, hogy kaotikus a helyzet az oktatásügyben - mondta Gyurcsány.
A DK elnöke szerint így tönkremegy a jelenünk, és tönkremegy a jövőnk is.
Ahogyan visszaélt a Fidesz a kétharmadával, ugyanígy élne vissza azzal az alkotmánymódosítással is, amely széles jogköröket biztosítana a kormánynak egy terrorveszélyhelyzetben - figyelmeztetett a DK elnöke.
Az elmúlt héten merült fel a nemzeti italbolt, a sorkatonaság és a 65 év felettiek ingyenes utazása megvonásának ötlete is - szemezgetett a hírekből Gyurcsány.
Szerinte hiába cáfolták ezeket, ugyanúgy bevezethetik őket, mint amikor cáfolták a nyugdíj-megtakarítások lenyúlását, vagy azt, hogy szavazati jogot adnak a kettős állampolgároknak.
Akkor is hazudnak, amikor kérdeznek - állapította meg Gyurcsány a kormányról.
Budapesten egyetlen kerületet vezet a DK-hoz tartozó polgármester, Hajdu László - mondta Gyurcsány, aki szerint a kerületben egy friss felmérés szerint a Fidesz mögött már csak 2 százalékkal van lemaradva a Demokratikus Koalíció.
Nincs felső határa a DK támogatottsága növelésének - mondta Gyurcsány, aki szerint ehhez hit és sok munka is kell persze.
Három hét múlva a DK kongresszusa ajánlatot tesz majd Magyarországnak, és bemutatja a Sokak Magyarországa végleges programját - jelentette be Gyurcsány.
A program szerinte arról szól majd, mihez lehet kezdeni az országgal Orbán után. "Orbán Viktort nem elküldeni lesz nehéz, hanem rendbe hozni ezután az országot" - állapította meg.
Magyarország vagy európai lesz, vagy nem lesz - ez a választás Gyurcsány szerint.
Vissza kell adni a településeknek, önkormányzatoknak az iskolákat - ezt is tartalmazza majd a DK programja. Gyurcsány szerint nem szabad agyonnyomni a pedagógusokat sem, és nem szabad belepiszkálni hetente az oktatási rendszerbe. "Meg vannak ezek húzatva" - mondta Gyurcsány.
Nem azért vitatja Gyurcsány az 50 százalékos béremelést, mert sajnálja a pénzt, de szerinte nem szabad annyira akarni a hatalmat, hogy olyan ígérettel szerezzük meg, aminek a megvalósítása ugyan sokaknak rövid távon jó lehet, de az ország teherbíró képességét meghaladja.
Ha tíz éven át 5-15 százalékkal emeljük a béreket, sokkal többre megyünk - mondta Gyurcsány.
Az egészségügyben még nagyobb a baj, mint az oktatás területén - mondta Gyurcsány, aki szerint az egészségügyből 3-400 milliárd forint hiányzik. Meg kell tudni állapodni arról még a 2018-as választás előtt, hogy az emberek hogyan teremtik elő ezt a hiányzó pénzt.
A Gyurcsány-kormány alatt jött Magyarországra a Mercedes, és az Orbán-kormány alatt nem jött ugyanide a Land Rover - vázolta a gazdasági helyzetet a DK elnöke, aki szerint a befektetők elpártolásának oka, hogy a jelenlegi kormány gazdaságpolitikája kiszámíthatatlan.
Készülünk egy jobb világra, a Sokak Magyarországának megteremtésére, a DK készen áll arra, hogy tegyen.
"Tesszük a dolgunkat, Magyarországért, a köztársaságért és Európáért"
- zárta beszédét Gyurcsány Ferenc. Hatalmas tapsot kapott.
A Himnusz hangjaival ért véget az esemény, Gyurcsány Ferenc pedig levonult a színpadról. A Fidesz decemberi kongresszusának kontrasztjaként - ahol csak magyar zászló volt, mintegy két-három tucat - összesen csak tíz zászló volt a dekoráció, fele-fele arányban magyar és uniós lobogó.