Nem államosítják a budapesti turizmust
2016. március 04. 11:02
Ismét a sajtó elé áll Tarlós István főpolgármester, hogy a szokásos pénteki Budapestinfón beszámoljon az aktuális fővárosi eseményekről.
Az e heti Budapestinfó sajátossága, hogy a tájékoztatót általában egyedül tartó főpolgármester ezúttal Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettessel áll a sajtó elé.
A főpolgármester-helyettes részvétele arra enged következtetni, hogy Tarlós István valamilyen nagy bejelentésre készül.
Elképzelhető, hogy ez összefügg azzal, amiről az Origo is beszámolt: a kormány már március 9-i ülésén döntést hozhat az új turisztikai ügynökség létrehozásáról, amely a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz kerülhet.
Megérkezett Tarlós István, kezdődik a Budapestinfó. A főpolgármester azzal kezdte, hogy a turizmusért is felelős helyettese, Szalay-Bobrovniczky Alexandra nem véletlenül van itt, hiszen a főváros saját javaslatát ismerteti majd, összefüggésben az állami koncepcióval.
A Fesztiválzenekar témáját is felhozta a főpolgármester, mondván: önként vállalt fővárosi feladat volt eddig a zenekar támogatása, és bár az idei költségvetésbe nem tervezték be az eddig megszokott támogatást, március végén a kérdést újranyithatja a közgyűlés.
Tavaly 260 milliós támogatást kapott a Fesztiválzenekar, ami nem a főváros intézménye - emlékeztetett a főpolgármester. Az állam fajlagos támogatása felülmúlja az államit a költségvetések nagysága alapján - tette hozzá.
Az EU regionális fejlesztési igazgatóját és Magyarországért felelős területi igazgatóját várja Budapestre hamarosan a főpolgármester- hangzott el. A téma a 2014-2020 közti fővárosi beruházások, fejlesztések áttekintése lesz Tarlós ismertetése szerint.
Címszavakban átismételi Tarlós István a 2010 óta megvalósult és folyamatban lévő fejlesztéseket:
- a 4-es metrót befejezték, ez felszíni kapacitáscsökkenéssel is jár
- 47 új CAF-villamos érkezett, de 77-re van még opció
- az 1300 buszból 850-et újra vagy kevésbé használtra cseréltek
- elkészült a budai fonódó villamos is
Nagyon népszerű a fonódó villamos - mondta Tarlós István, aki azt is elárulta, hogy március 14-re elkészül a lánchídi villamosalagút is, onnantól kezdve folyamatos lesz a közlekedés, nem kell átszállni majd.
Épp eleget hallottuk szidni a Széll Kálmán téri munkákat - mondta Tarlós, de szerinte eredmény, hogy 15 évnyi ígérgetés után ők voltak azok, akik végül meg is csinálták a beruházást.
A munkákat azonban valóban nehéz úgy szervezni, hogy közben a rendkívül forgalmas csomópontban fenn kell tartani a folyamatos forgalmat - tette hozzá, megjegyezve: lehet ennek egy kicsit örülni.
Megújult a Margitszigeten is sok minden, így a futókör, a színpad, elkészült egy ökojátszótér is - sorolta még az elmúlt évek fejlesztéseit Tarlós, aki e körben megemlítette az állatkerti fejlesztéseket is.
A fővárosnak számos területen vannak 2020-ig szóló fejlesztési koncepciói, Tarlós szerint ezeket is megmutatják majd a brüsszeli hivatalnokoknak.
Ezek közül már a támogatási listán szerepel:
- a 3-as metró felújítása
- az 1-es villamos meghosszabbítása
- őrmezői intermodális csomópont
- csillaghegyi öblözet árvízvédelme
- két hulladékhasznosító mű
- a Vízművek csőhálózati rekonstrukciója - azbesztmentesítés.
A főpolgármester közlése szerint a főváros saját forrásból a vizes vb-hez 9,5 milliárd forinttal járul hozzá, ebből a legnagyobb tétel infrastrukturális feladatokat takar.
Ide sorolta Tarlós a Margitsziget rekonstrukcióját 2,4 milliárdért, a Kárpát utca felújítását több százmillió forintért, valamint a Róbert Károly körút rekonstrukcióját 3 milliárd forint értékben.
Miután a fővárosi kórházakat az állam átvette, sok nyitott kérdésben hosszú ideig nem volt konszenzus az állam és a főváros között - tért át egy egészségügyi témára a főpolgármester.
Nem írtuk még alá a megállapodást, de az egyeztetéseken kiderült, hogy az ingatlanok értéke és a főváros pénzbeli követelése nagyjából megegyezik, így az lehet a megállapodás, hogy az ingatlanok a főváros tulajdonában maradnak, cserébe az önkormányzat lemond az ellenértékükről - mondta Tarlós.
Egy korábbi szerződés lehetőséget ad 15+60 Mercedes busz megvásárlására - mondta Tarlós, aki szerint az év végéig-jövő év elejéig forgalomba is kerül ebből az a 60 busz, amelyet a BKV mintegy 3 milliárd forintért vásárol meg.
Sokat lehetett arról hallani Tarlós szerint, hogy a kormány államosítja a turizmust. A főpolgármester szerint a főváros különálló marad ebben a kérdésben, ebben megegyeztek a kormánnyal. Ám abban is - tette hozzá -, hogy együttműködik a főváros és a kormány.
A cél egy új üzleti filozófia kialakítása Budapest brand címszóval, erre a célra egy céget is alapított a főváros - jelentette be Tarlós.
Az önálló budapesti turizmusról Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes számol be. "Az állami koncepcióhoz Budapestnek is alkalmazkodnia kellett" - kezdte a turizmusért is felelős helyettes, aki szerint sikeres magyar turizmusfejlesztés nincs sikeres budapesti turizmus nélkül.
Tenni kell a sikerért, és ebben a főváros partnerként tekint a magánszférára éppúgy, mint a kormányra - mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra. Úgy fogalmazott: üdvözlendő az a kormányzati szándék, hogy koncentráltabb figyelem forduljon a turizmus felé.
Nem kíván az állam olyan turisztikai feladatot átvenni a fővárostól, ami Budapest hatásköre, kompetenciája volt eddig - mondta a főpolgármester-helyettes, aki elmondta azt is, hogy ebben a kérdésben Tarlós István Rogán Antal miniszterrel egyeztetett.
Az új budapesti logó az önálló budapesti arculat, brand része - mondta a főpolgármester-helyettes, aki a tájékoztatón be is mutatta a "klasszikus elemekkel operáló" logót. Közlése szerint "áramvonalasították" az eddig használt címert. Az új, hivatalos szlogen pedig az alábbi: a város, amely egyesít.
Budapest nemcsak főváros, hanem a nemzet fővárosa is - emlékeztetett Szalay-Bobrovniczky Alexandra.
Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója is szót kapott a Budapestinfón. A cégvezető előrebocsátotta: nem a BKK-nak van fővárosa, hanem a fővárosnak BKK-ja.
A BKK vezérigazgatója a tájékoztatón részletesen ismertette az elmúlt évek közlekedési infrastruktúra-fejlesztéseit. Ezek a beruházások szerinte nem öncélúak.
Tavaly minden területen javult a BKK által vagy a cég közreműködésével megszervezett szolgáltatás megítélése - árulta el a BKK vezérigazgatója.
Egy utas 32-szer bliccelt, 924 ezer forintot kellett fizetnie, amit behajtó emelt le a számlájáról - mondott egy elrettentő példát Dabóczi Kálmán. Mint mondta, határozott bevételvédelmi intézkedésekkel dolgoznak.
A Kúria döntése miatt lép érvénybe a parkoláskor eddig megszokott, ötperces türelmi szabály megszüntetése - mondta egy kérdésre válaszolva a főpolgármester.
Nullától végtelenig akart mindig integrálni Tarlós - emlékezett vissza a főpolgármester az 5 perces szabály eltörlésére vonatkozó kérdés kapcsán, valamint megjegyezte: megvizsgálják, mit tehet ebben a helyzetben a főváros.
Az 5 perces szabály megszüntetése a rosszhiszemű autósok miatt történik - mondta a főpolgármester: ezek az autósok "ne nézzék hülyének egész Budapestet!"
Nem véglegesen, de leveheti a főváros a napirendről az újpalotai villamos beruházásának ügyét - ismerte el a főpolgármester Hajdu László XV. kerületi polgármesterre reagálva.
Az Origo is megírta, hogy nem lesz újpalotai villamos: a beruházás ezer sebből vérzett eddig is.
Tarlós megjegyezte: a 3-as metrónál a pénzhiány miatt "fapados megoldás készül", a tervezett újpalotai villamos pedig, mint kiderült, többe kerülne a tervezettnél. Bár mintegy 100 milliárd forinttal olcsóbb lenne a villamosvonal, mintha a 4-es metrót hosszabbítanák meg, most mégis inkább az a terv, hogy a vonalat később építsék meg, amikor lesz pénz nem csak egy második "fapados" megoldásra.
A Petőfi híd nem 4-5 év alatt került ilyen állapotba - reagált a főpolgármester arra a felvetésre, hogy a hídról a napokban nagyobb darabok hullottak le. Tarlós megjegyezte: a Lánchíd felújítása azonban előbbre való, mert még rosszabb állapotban van, ezután jöhet majd csak a Petőfi híd.
Megjegyezte: a korábbi ciklusban a 4-es metró felemésztett minden fejlesztési forrást, ezt meg kellett volna gondolni.
Seszták Miklós miniszter felkérésére Fónagy János államtitkár és a főpolgármester pénzügyi helyettese, Bagdy Gábor egyeztet majd kedden a budapesti agglomerációs közlekedés jövőjéről.
Tarlós szerint az biztos, hogy a fővárosnak nem kell számolnia a költségvetésében ennek az állami feladatnak a finanszírozásával, és ez volt Budapest fő célja.
Annyira nincs további kérdés, hogy Tarlós István már felvetette: "bármi lehet".
De mivel így sem volt több kérdés, véget ért a Budapestinfó.