Boross Péter kilép az MDF-ből

Vágólapra másolva!
Még passzív tag sem kíván lenni az MDF-ben Boross Péter korábbi kormányfő. A politikus nem mondta ki nyíltan, de érzékeltette, hogy a jelenlegi vezetés szövetségi politikája miatt lép ki a pártból. Egy éve már lemondott a képviselői mandátumáról, akkor azt előrehaladott korával indokolta.
Vágólapra másolva!

Kilép a Magyar Demokrata Fórumból Boross Péter korábbi miniszterelnök - erősítette meg hétfőn Boross az MTI információját. A politikus érdemben nem kívánta kommentálni döntését. Mint mondta, aki valamennyire tájékozott az ő utóbbi időben tanúsított magatartásával kapcsolatban, az sejtheti, hogy most mi váltotta ki belőle, hogy a jövőben még passzív tag sem kíván lenni az MDF-ben.

Tavaly júniusban megszakítottam a kapcsolatot az MDF különböző vezető testületeivel, és most, az események tükrében írtam egy magánlevelet az elnökségnek, amelyben valóban azt közöltem, hogy kilépek az MDF-ből - fogalmazott a politikus. A Magyar Nemzet 2009 júniusában írt arról, hogy egy, a birtokába jutott levél szerint Boross megszakította a kapcsolatot az MDF vezetésével.

Az MTI érdeklődésére Boross azt mondta: életkora miatt nem tervezi a napi politikai folyamatokban való részvételt, inkább "figyelő öregúr" szeretne lenni, "aki, ha nagyon muszáj és kérdezik, akkor megszólal". "Kinőttem én az utánam következő generációk által teremtett politikai vircsaftból és ezt már nem kívánom folytatni" - mondta.

Boross tavaly januárban jelentette be, hogy lemond képviselői mandátumáról. Döntését akkor előrehaladott korával (Boross idén nyáron 82 éves lesz), illetve hogy már nem tudja elviselni a parlamenti ülésteremben uralkodó állapotokat, a jogalkotás alacsony színvonalát és a verbális agressziót. A volt kormányfő akkor tagadta, hogy összetűzött volna Dávid Ibolya pártelnökkel.

Boross 1990-ben előbb Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára volt, majd a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter lett, decembertől pedig belügyminiszter. Antall József miniszterelnök 1993. december 12-én bekövetkezett halála után az Országgyűlés Magyarország miniszterelnökévé választotta. Az MDF-be 1992-ben lépett be, 1993-ban lett az országos elnökség tagja.