A klímaváltozás fékezéséről először 1997-ben kötöttek megállapodást az iparilag fejlett országok és a posztszocialista államok, közöttük Magyarország. Az egyes országok azt válallták, hogy eltérő mértékben ugyan, de visszafogják az üvegházhatású gázok, a szén-dioxid, a metán, a dinitrogén-oxid stb. kibocsátását.
A nemzetközi, az ENSZ keretében létrehozott egyezmény csak részben érte el a célját, mivel nem volt kötelező érvényű, így olyan jelentős kibocsátók, mint az Egyesült Államok, Kína, India és Brazília nem vettek részt benne (ez utóbbi három állam azért nem, mert fejlődő országnak számít). A kiotói jegyzőkönyv 2020-ig van érvényben, utána a jövő évben esedékes párizsi nemzetközi klímakonferencián megfogalmazódó új célok lesznek a fontosak.
A párizsi egyezmény valószínűleg minden országra kötelező érvényű lesz, legyen szó a legnagyobb kibocsátó Kínáról, vagy a klímaváltozás miatt leginkább fenyegetett olyan miniállamokról, mint Tuvalu és Nauru. Az 1997-eshez képest viszont kisebb módosításokat terveznek. 2020-tól ugyanis már minden résztvevő államnak saját feladata lesz eldönteni, hogy milyen értékben igyekszik csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását, majd felajánlja a közösbe.
Szakértők viszont úgy számolnak, hogy az országok összes, közös vállalása sem lesz elegendő arra, hogy sikerüljön sikerüljön 2 fok alatt tartani a globális felmelegedés mértékét. A klímamodellek szerint ez a mágikus két Celsius-fok a vízválasztó a veszélyes és a rendkívül veszélyes helyzet között, ettől függ, hogy mennyire nehezen befolyásolható folyamatok indulnak el például az időjárásban. „Nagyon meglepő lenne [ha sikerülne tartani a 2 fokos melegedést]. Szerintem erre senki sem számít” - nyilatkozta Joy Hyvarien, a brit nemzetközi környezetvédelmi jogot vizsgáló FIELD alapítvány ügyvezető igazgatója.
Az USA legjobb műszaki egyetemén, a Massachusetts Institute of Technologyn készült előzetes számítás arról, mit hozna a párizsi megállapodás. A dokumentum szerint, ha a tervezett egyezmény meg is valósul, akkor is egyre több üvegházgáz kerülhet a légkörbe emberi tevékenykedés miatt. Ennek a következő az oka. Mivel az aláíró országok egyenként vállalnak csökkentést, így a merészebbeket, környezettudatosabbakat visszahúzhatják a keveset vállalók. Ezt Hyvarinen úgy ellensúlyozná, hogy a kiválóan teljesítő, sokat vállaló országokat kiválósági érdemmel és valamiféle kedvezményekkel jutalmazná.
A Harvard közgazdászprofesszora, Robert Stavins szerint a 2015-ös számok mellékesek lesznek. Ha a párizsi egyezmény önmagában nem is lesz képes visszafogni a felmelegedést, szerinte már az is óriási eredmény, ha a világ országainak vezetői le tudnak ülni egy asztalhoz és közös nevezőre jutni. „Elkezdhetünk végre olyan alapokra építkezni, amelyekre már 1997-ben, Kiotóban is kellett volna” – mondta.
Az Egyesült Államok kormányának egyik vezető klímaügyi tanácsadója, ki Nigel Purvis szerint viszont a 2015-ös egyezmény „jelentős lépés lesz, ha tényleg minden ország valamiféle vállalást tesz,
és ellenőrizni is tudjuk majd, hogy kinek mennyire sikerül teljesítenie őket.”
Környezetvédelmi szervezetek viszont nem ennyire bizakodóak. A zöldek em elégednek meg csupán azzal, hogy egyetértés jöjjön létre az országok között, úgy gondolják, be kell tartani a pontos számokat is, ha valódi eredményt szeretnénk. Vannak, akik inkább óva intenek az elérhetetlen vállalásoktól: 2009-ben részben a túlzott elvárások vezettek ahhoz, hogy nem sikerült működőképes egyezményt aláírni a koppenhágai klímacsúcson.
Peter Ogden, a Center for American Progress klímaváltozással foglalkozó igazgatója szerint meg kell találni a középutat a teljesíthetetlen vállalások és a kisebb együttműködési sikerek között: „Először meg kell mutatnunk, hogy le tudunk térni arról a katasztrofális útról, amelyen most vagyunk, és lefelé kell hajlítanunk az üveghatású gázok kibocsátásának görbéjét. Ez a legfontosabb lépés ahhoz, hogy utána lehessenek következők is.”