Mi a feltétele annak, hogy elkerüljük a klímaváltozás súlyosabb és nehezebben kezelhető következményeit? A klímakutatók többségének az a véleménye, hogy ez akkor valósítható meg, ha 2100-ra a Föld átlaghőmérséklete csak 2 Celsius-fokkal lesz több, mint az ipari forradalom előtti átlag.
A londoni University College Fenntartható Energiaforrásokért Intézet (ISR) friss kutatása szerint az, hogy 2050-ig nem lenne szabad felhasználnunk a fosszilis tüzelőanyagok jelentős részét. Gyakorlatilag ez annyit tesz, hogy le kell mondanunk a szénkészletek 82-95 százalékáról, a földgáztartalékok 49-51 és a kőolajtartalék 33-35 százalékáról. Ezeket egyszerűen nem kellene kitermelnünk.
Amennyiben a 2 Celsius-fokos „biztonsági határértéket” tartani akarjuk, akkor 2050-ig 870-1240 milliárd tonnával kell csökkenteni az üvegházhatású gázok, legfőképpen a szén-dioxid és a metán kibocsátását világszerte. A fosszilis tüzelőanyagokban, vagyis a szén-, a kőolaj- és a földgázkészletekben azonban 11000 milliárd tonna üvegházgáz rejtőzik. Ebből pedig egyenesen következik, hogy a készletek jelentős részéről le kell mondanunk – legalábbis 2050-ig. A kutatást bemutató tanulmányt a Nature tudományos folyóirat közli.
Érdekes összefüggés, hogy a fel nem használható, „felejtős” készletek földrajzilag egyenlőtlenül oszlanak meg. A hagyományos módszerekkel kitermelhető kőolaj túlnyomó része a Közel-Keleten található. Ennek 40 százalékáról, összesen mintegy 260 milliárd hordó olajról kellene lemondania Szaúd-Arábiának, Iraknak, Kuvaitnak és Iránnak. Ez a mennyiség Szaúd-Arábia teljes olajkészletének felel meg. A Közel-Keleten a gázkészletek 60 százalékának kitermeléséről is le kellene mondani.
Szintén nagy kihívásokkal kell szembenézniük a jelentős szénkészletekkel rendelkező országoknak. Kínában is Indiában a készletek 66 százaléka kellene a föld alatt maradjon. Ez sok, de még többről, a készletek több mint 90 százalékáról kellene lemondania az Egyesült Államoknak, Ausztráliának és a volt Szovjetunió államainak (legfőképpen Oroszországnak) – éles ellentétben a fellendülőben levő szénkitermeléssel.
Európában az olajkészletek 20-21, a földgáz 6-11, a szénkészleteknek pedig a 78-99 százalékáról kellene lemondjunk a klímavédelem érdekében. A regionális eltéréseket az okozza, hogy a kutatók figyelembe vették, hogy melyik lelőhelyen milyen típusú szénhidrogének állnak rendelkezésre, milyen technológiával és mennyi időn át termelhetők ki, és mennyi CO2 szabadulna fel a felhasználásukkal.
A földgáz esetében valamivel kedvezőbb az összkép, mert a gáztüzelésű erőművek hatékonyabbak, és a földgáz égéséből kevesebb üvegházgáz szabadul fel, mint a szénéből. Ezért számos energiaszakértő mindegy átmeneti megoldásként támogatja a nem hagyományos, ún. repesztéses földgázkitermelést, vagyis a palagázt, mondván: még mindig jobb, ha az USA-ban gázerőműveket építenek, mintha szenet használnának.
Az USA palagázforradalma mintájára Kínában, Indiában, számos afrikai országban és a Közel-Keleten is elkezdték kutatni a nem hagyományos gáz kitermelési lehetőségeit. Az ISR számításai szerint viszont Afrikában és Közel-Keleten teljes mértékben le kellene mondani a palagázról. Kínában és Indiában a készletek 90 százalékának a föld alatt kellene maradnia.
A kutatásból az is kiderül, hogy a felmelegedő Északi-sarkvidék szénhidrogénjéről is le kellene mondani, továbbá a nem hagyományos kőolajkészletek további kitermeléséről (például az olajpaláról) is le kellene állni.
A szén-dioxid leválasztása és tárolása (CCS) ipari méretekben még nem alkalmazott technológia. Lényege annyi, hogy a hőerőmű égéstermékéből leválasztják a szén-dioxidot, cseppfolyósítják, majd kimerült gázlelőhelyek üregeiben tárolják.
Még ha a következő évtizedekben széles körben rendelkezésre is állna ez a megoldás, az ISR elemzése szerint jelentősen nem befolyásolná az összképet. A szén-dioxid-leválasztás segítségével valamennyivel több fosszilis tüzelőanyagot lehetne használni akár 2050 után, de ez esetben is inkább földgázt ajánlott alkalmazni, mert egységnyi megtermelt energiára vetítve kevesebb a szén-dioxid-kibocsátása. Amennyiben a CCS továbbra sem áll rendelkezésre, akkor természetesen nő a fel nem használható szénhidrogénkészletek aránya.
A korlátozásnak persze komoly gazdasági következményei lennének. „A szénhidrogén-kitermelő cégek tavaly több mint 670 milliárd dollárt költöttek új készletek feltárására. Ezeknek a cégeknek át kell gondolniuk, mire fordítják a pénzüket, ha életbe lépnek a 2 Celsius-fokos határérték betartását célzó szabályozások” – mondja Paul Etkins, az UCL professzora, a kutatás egyik vezetője. „A befektetőknek is érdemes átgondolniuk az elképzeléseiket, mert a klímaügyekre irányuló nemzetközi figyelem miatt
az olaj-, gáz- és széncégek egyre kockázatosabbak lesznek a hosszú távú haszon szempontjából.”
Amennyiben a következő évtizedekben egyre komolyabb klímavédelmi intézkedések, irányelvek lépnek életbe, akkor az az úgynevezett „karbonlufi” kipukkadásához vezet. Egyszerűen arról van szó, hogy jelenleg az olaj-, gáz- és szénkészletek értékét 27 ezermilliárd dollárra becsülik, ám ez jelentősen csökkenhet.
Így egyrészt maguknak a cégeknek érdemes megfontolniuk, megéri-e hosszabb távon elértéktelenedő befektetéseket eszközölniük, másfelől az egyes kormányzatoknak kell úgy kitalálniuk a klímavédelmi intézkedéseket, hogy az energiacégek nyomása ellenére maguk mellé állítsák a szén-, gáz- és olajkitermelésben érdekelteket (például a részvényeseket) – áll a Nature-nek az elemzést bemutató cikkében.
További szempont, ha valamilyen csoda folytán máról holnapra szerte a Földön megszűnne az üvegházhatású gázok kibocsátása, a globális felmelegedés akkor sem állna le a korábban kibocsátott hatalmas mennyiségek miatt. Ennek az az oka, hogy a gázok még évtizedekig a légkörben maradnak.
Százéves távlatban számolva a metán üvegházhatása húsz-huszonnégyszerese a szén-dioxidénak. A metán átlagosan 8,4 év alatt eltűnik a levegőből, mert a légkör magasabb rétegeit, a sztratoszférát és a mezoszférát elérve reakcióba lép a hidroxilgyökökkel és az oxigénnel. Ezzel szemben a szén-dioxid körülbelül 50 százaléka nagyjából harminc évig, de 30 százaléka több évszázadon, 20 százaléka pedig évezredeken át a légkörben marad, megtartva a földfelszínről visszasugárzó hőt.