- Mikor és hol kerül megrendezésre?
November 30-a és december 11. között Párizs Le Bourget ad otthont a klímatalálkozónak.
- Miért éppen COP21 a neve?
A rövidítés arra utal, hogy 1992 óta - amikor is elfogadták az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményét- immár 21. alkalommal találkozik a világ mintegy 196 országának döntéshozója, hogy a globális felmelegedés problémáját megoldják.
- Kik lesznek ott a klímacsúcson?
Becslések szerint körülbelül 50 ezer résztvevő várható, ebből 25 ezer hivatalos kormányzati, kormányközi delegált, ENSZ hivatalnok, civil szervezeti képviselő és a sajtó munkatársai.
- Mi a cél?
Az ipari forradalom előtti idők óta - 2013-as adatok szerint - a CO2-kibocsátás 40 százalékkal nőtt. Ezt antarktiszi jégmintákból mutatták ki a klímakutatók, minthogy azt is, hogy
a metán és a dinitrogén-oxid koncentráció sem volt ilyen magas az elmúlt 800 ezer évben.
Az üvegházhatású-gázok ilyen mértékű előfordulásának hátterében elsősorban a fosszilis energiahordozók és az intenzív mezőgazdaság állhat.
A COP21 során prioritásként kezelik a károsanyag-kibocsátás csökkentését és a globális felmelegedés hatásaira való felkészülést, alkalmazkodást. A cél az, hogy olyan egyetemes érvényű és jogilag is kötelező érvényű megállapodást hozzanak tető alá, amelynek mentén a globális felmelegedés elleni küzdelemben minden ország kiveszi a részét.
Konkrétan azt szeretnék elérni, hogy egy nemzetközi, összefogáson alapuló klímaegyezmény szülessen, amellyel 2050-ig meg lehet állítani a globális átlaghőmérséklet emelkedést 2 Celsius-foknál.
- Mennyibe kerül a klímatalálkozó?
A francia adatok szerint 170 millió eurós költségvetéssel lehet számolni, melyet 20 %-ban vállalatok finanszíroznak, úgymint az EDF, az Engie (korábbi nevén GDF Suez), az Air France, a Renault-Nissan, a BNP Paribas és a francia külügyminisztérium.
Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) jelentései szerint
az 1880-as évekhez hasonlítva a Föld átlaghőmérséklete 0,85 Celsius-fokkal lett magasabb.
Ez egy globális átlag, vannak szélsőséges kilengések, mint például az, hogy a déli sarkvidéken ez az eltérés 9 Celsius-fokos.
Az IPCC és a klímatudósok szerint ez az elsőre csekélynek tűnő, alig egy Celsius-fokos változásnak is már komoly, érezhető ökológiai, társadalmi és gazdasági hatásai vannak,
gondoljunk csak a tengerszint 19 cm-es emelkedésére és ennek következményeire,
az évszakok változásaira, az egyre gyakoribb áradásokra és a szokatlan meleg időjárásra. Hogy 2050-re ne legyen még ennél is rosszabb a helyzet, az üvegházhatású-gázkibocsátást 40-70 százalékkal csökkenteni kell.
Az átlaghőmérséklet emelkedése és a szén-dioxid koncentrációjának nagyobb arányú előfordulása párhuzamosan fut egymás mellett, ami arra enged következtetni, hogy szoros összefüggés van a hőmérséklet növekedés és a szén-dioxid emisszió között.
Sajnos a szakemberek többsége nem derűlátó. Az országok egyéni vállalásai nem elegendőek, közös összefogásra lenne szükség. Minderre még rájön az is, hogy a november 13-i párizsi terrorakció és a migráns helyzet miatt nemzetközi konfliktusok élesedtek ki, amelyek szintén hátráltatják egy globális, minden ENSZ tagállamra nézve kötelező érvényű klímahatározat megszületését.
Azonban, ha mégis sikerül egy nemzetközi klímaegyezményt elfogadni, akkor komoly változások jöhetnek a szén-dioxid kibocsátás visszaszorításában és a megújuló energiaszektor is előtérbe kerülhet a fosszilis energiahordozók ellenében.
Az ENSZ nemrég adta közzé, hogy az egyes országok által vállalt emisszió csökkentési célokkal kalkulálva is legkevesebb, mint 2,7 Celsius-foknál lehetne megállítani a globális átlaghőmérséklet emelkedést.
A klímatudósok felmérései szerint, ha a 2020-ig érvényben lévő Kiotói Egyezményben vállalt mértékben haladnak tovább az államok, akkor körülbelül 3,9 Celsius-fokkal kell számolni, és
ha mostantól fogva senki nem tesz semmit, akkor a század végére 4,5 Celsius fokos hőmérséklet emelkedésre lehet számítani.
Ahhoz, hogy valódi hatások és eredmények szülessenek, nem elég az országok egyéni vállalásait nézni, hanem közös, együttműködő javaslatok, törekvések szükségesek.
Az országok vállalásokat tettek már az 1997-es Kiotói Egyezmény keretein belül, amelyben egyéni mértékben vállalták az üvegházhatású-gázkibocsátás csökkentését. Ahhoz, hogy ezeket valóban be is tudják tartani, a kormányzati döntéseknek az üzleti szektorra is ki kell terjednie, és ez sokszor bel- és külpolitikai érdekeket sért.
Az is fontos, hogy az országok felelőssége megosztott: míg az USA és Kína a Föld legnagyobb károsanyag-kibocsátójának számít, addig Bhután és Puerto Rico már szinte teljes mértékben megújuló energiákból fedezi a szükségleteit, törekszik a teljes ökológiai gazdálkodásra való átállásra és zöld adót vezetett be.
A fejlett és fejlődő országok erőforrásai eltérőek, ezért lenne szükség a fejlettebb országok sokkal intenzívebb támogatás nyújtására a szegényebb régiók részére.
A rendezvény helyszíne az ENSZ felügyelete alá tartozik, ezért itt csak nagyon szigorú feltételekkel lehet tartózkodni. Három kategóriában engedélyezett a belépés a kék zónába: a résztvevő 196 országok döntéshozói (195 ország és az Európai Unió), kormányközi szervezetek, mint például a nemzeti bankok vagy más, így különösen civil szervezeti képviselők megfigyelői státusszal, és a sajtó képviselői, akik előzetesen regisztráltak az eseményre.
Magánszemélyek nem lehetnek jelen a Paris-Le Bourget területén.
Ezen kívül a klímakonferencia miatt Franciaország visszaállította a határai ellenőrzését egy hónapra, amit a belügyi tárca előzetesen a terrorfenyegetettséggel és a közrend megzavarásának kockázatával indokolt. A rendkívüli helyzet okán 11 ezer rendőr és csendőr vesz részt az ország védelmében.
Mindenesetre a tanácskozás idejére tervezett demonstrációkat és tömegrendezvényeket elővigyázatosságból lefújták. Elemzők szerint, ha Franciaország lemondta volna a rendezvényt, akkor az azt a benyomást keltette volna, mintha Párizs és legfőbb szövetségesei meghajoltak volna a terroristák akarata előtt. Szimbolikus gesztus az is, hogy Barack Obama, az USA elnöke már az elsők között jelenik meg a francia fővárosban.
Elsőként a történelemben, a katolikus egyház is támogatását fejezte ki a klímaváltozás elleni küzdelemben,
Ferenc pápa a Laudato si’ címmel kiadott enciklikában kiemelte, hogy mindenkinek ki kell vennie a részét a Föld védelmében,
és híveit környezettudatos magatartásra szólította fel. Az enciklika szakmai előkészítését Hans Joachim Schellnhuber professzor, a Potsdami Klímakutató Intézet alapító igazgatója támogatta.
Sharan Burrow, a Nemzetközi Kereskedelmi Unió főtitkára 60 tagországuk részvételével kampányt indított a vállalti szektor szerepvállalásának hangsúlyozására „Nincs munka a halott bolygón” („No jobs on a dead planet") mottóval.
Al Gore volt amerikai alelnök nemzetközi kampányt indított (Live Earth), amelyben lakossági és vállalati aláírások gyűjtésével akarja felhívni a döntéshozók figyelmét arra, hogy mindenképpen komoly és felelősségteljes egyezmény elfogadására van szükség.
A cél egymilliárd klímavoks megszerzése.
Hazánkban Áder János köztársasági elnök hívta életre az Élő Bolygónk elnevezésű kampányt, mely Al Gore felhívásához csatlakozott.
Laurence Tubiana francia klímaügyi nagykövet az elmúlt években beutazta a világot és az ENSZ tagállamainak döntéshozóival előzetesen egyeztette az egyéni vállalásokat és a közös teendőket. Ezzel is elősegítette a párizsi klímacsúcson elérhető konszenzus megszületését.
A klímaváltozás már évek óta erőteljesen kihat a mezőgazdasági termelésre és az ivóvíz készletre a közel-keleti országokban, ezért emberek sokasága áramlik északabb felé, leginkább Európa nyugati országait megcélozva.
William R. Polk, amerikai külpolitikai és Közel-Kelet szakértő 2013 őszén a The Atlantic című magazinban arról számolt be, hogy Szíriában 2006 és 2011 között olyan mértékű aszály volt, hogy a termés vagy teljesen vagy részben megsemmisült, a haszonállatok 85%-a éhen illetve szomjan pusztult. 2007 ősze és 2008 tavasza között a csapadéknak a szokásoshoz képest csak a fele hullott le, és a talajvízszint is olyan alacsony volt, hogy aki egyáltalán öntözni tudott volna szivattyúval, az sem tudott mit.
Megfigyelők és ENSZ szakértők becslése szerint Szíria 10 milliós vidéki lakosságából 2-3 millió ember mélyszegénységbe süllyedt. Nem csoda, hogy kétségbeesett gazdák tízezrei mentek az utcákra, és 2011. március 15-én Daraa városában azért tüntetettek, mert a kormány nem nyújtott segítséget nekik. A párbeszéd elmaradt, helyette fegyveresen csaptak a tüntetőkre.
A belharcok azóta is dúlnak, és már több millióan hagyták el az országot,
sokan Európában remélve jobb életet.
Ez gazdasági és társadalmi szempontból is új, eddig nem ismert problémák elé állítja a civilizációt, kezdve az élelmezéssel, a járványüggyel, a szociális ellátással, munkaerő-piaci gondokkal,valamint a vallási és etnikai ellentétek kiéleződésével.