Posztapokalipszis most

Gyomor kell hozzá. Ez a legfontosabb tudnivaló Cormac McCarthy regényéről, amely idehaza is előkelő helyen szerepelt a könyveladási listákon. Az út ugyanis egy borzasztó sötét, idegeket és érzelmeket egyaránt felkavaró mű. Viggo Mortensen szuggesztív színész, de a könyv többet tud.

Cormac McCarthy: Az út, Magvető, 2010, 288 oldal, 2990 Ft (ford. Tóth Benedek)

Az öregúr szereti a nyomasztó történeteket. A Coen-testvérek által filmre vitt Nem vénnek való vidék szintén nem szenved hiányt izgalmas és erőszakos jelenetekben, és a McCarthy számára a hírnevet meghozó, 1985-ben írt Véres délkörök című western is a brutalitásáról ismert - magyarán patakzik benne a vér. Az út egy kicsit más.

Az alaphelyzet az, hogy a világ halott. Még nem teljesen, de már nem sok van neki hátra: a Földön minden élet elpusztult, az erdők elégtek vagy elszáradtak, az állatok eltűntek, az égből hamu szitál, és napról napra egyre sötétebb van. Nem tudjuk meg, miért; a tünetek alapján lehet atomtél, meteorbecsapódás vagy valamilyen vulkanikus katasztrófa, amely elpusztította a világot, de nem is lényeges. A végóráit járó világ ugyanis csak díszlet apa és fia - az ő nevüket sem tudjuk meg - útjához. Ők ketten délnek tartanak a túlélés reményében, abban bízva, hogy délen még melegebb van, és akad valami élelem. Azt sem tudjuk meg, pontosan hol róják az útjukat, csak feltételezni lehet, hogy az egykori USA keleti partvidékén, és hogy a végcél a Mexikói-öböl.

Maga az út tele van borzalmakkal, és nem az a borzalom, hogy maga a világ, a civilizáció elpusztult - ezen már túl vagyunk. A borzalom az, ami maradt belőle. Az emberiség megmaradt hordái ugyanis, más elérhető élelemforrás híján, egymásra vadásznak, ahogy az író fogalmaz, egymást "vágják le". McCarthy pedig szenvtelen naturalizmussal ír le minden ezzel járó jelenséget, az út szélén halomba hányt zsigerektől kezdve a karóba húzott koponyákig. Mindezt azért elég tömören ahhoz, hogy kellő teret hagyjon az olvasó fantáziájának, miközben egy sor olyan helyszínen vonultatja végig hőseit, amelyek önmagukban jók lennének egy-egy közepes horrorfilm helyszínének.

Nem véletlen a filmes hasonlat, az író képei ugyanis nagyon érzékletesek, ahogy a történet is. Hömpölyög a szenvedés, az erőlködés, az erőszak. Nem kerül tőle jó hangulatba az ember, mégis alig lehet letenni. Még úgy is, hogy - ami eleinte igen zavaró - McCarthy nem használ a regényben központozást. A mondatoknak van eleje és vége, de ennyi, ami közötte van, az monoton zakatolás, amiből csak az olvasó fejében tisztázódnak le a hangsúlyok.

Útközben az apa és a fiú nem csak a rideg kegyetlenséggel kerül szembe, de önmagukkal is folyton küzdeniük kell. Az apa beteg, az anya pedig azért nincs velük, mert ő már rég feladta, és néha a regény hőseinek sem kell már sok, hiszen a halál az egyetlen bizonyos menekvés - a többi bizonytalan. Tényleg nincs számukra más, csak a remény, hogy maguk is túlélik, és hogy meg tudnak őrizni valamit emberiességükből.

Éppen ezért bármilyen látványos is a belőle készült film, igazán elmondható róla, hogy csak a felszínt kapirgálja. A készítőknek ugyanis nem csak egyes helyszíneket, de több olyan elemet is ki kellett hagyniuk belőle, amelyek hozzájárultak a szereplők karakterének részletes ábrázolásához - például az út alatt megoldandó bizonyos feladatokat, vagy hétköznapi rituálékat, amelyek McCarthy írásmódjában nagyon élvezetesen jelennek meg. A film egyik vitathatatlan érdeme viszont a remek szereplőválasztás, ami az apát játszó Viggo Mortensent illeti, és aligha elkerülhető, hogy az olvasó őt képzelje olvasás közben a főszereplő helyébe, hiszen a magyar kiadás borítóján is a film egyik képkockája szerepel.

A regény érdekessége viszont - ami a filmen kevésbé jön át -, hogy nem akar nagyon bonyolult kérdéseket feszegetni. A szerző szabadon engedi hőseit egy hihetetlenül izgalmas és félelmetes szituációban, és eljátszik a gondolattal, mire lehet képes ilyenkor az ember - jóra és rosszra egyaránt. Izgalmas kérdés az is, hogy a világ romjain a jó és a rossz fogalma mennyi értelemmel bír még egyáltalán. A legizgalmasabb azonban az, ahogy McCarthy minderre a vallást vagy más ideológiákat nélkülöző, egyszerű válaszokat ad, apa és fia kapcsolatának leírásán, a közös útnak az elbeszélésén keresztül.

Vámosi Gergely